Mogiljevics, alias Szeva bácsi, alias főmaffiozó a Netflix sztárja
A Netflix dokumentum-sorozatot forgatott a világ legkeresettebb bűnözőiről „Worlds most Wanted” címmel. Az öt részből álló sorozat egyik filmje arról a Szemjon Mogiljevicsről szól, aki jó ideig Magyarországon is élt, s aki az európai és amerikai bűnüldöző szervek szerint, a világ legtöbb orosz maffiaszervezete feletti „főnökök főnöke” – számol be a Cinemaholic kanadai szakportál. Mint egyébként ismert, a nálunk Szeva bácsiként ismert maffiózót Pintér Sándor belügyminiszterrel is hírbe hozták, ami még három éve is téma volt Magyarországon.
A nemzetközi szervezett bűnözés egyik jelentős személyisége, Mogiljevics – olvasható a Cinemaholic.com-on – Ukrajnában született 1946. június 30-án (vagy július 6-án). Az európai és amerikai bűnüldöző szervek szerint, a világ legtöbb orosz maffiaszervezete feletti „főnökök főnöke”. Az FBI „a világ legveszélyesebb gengszterének” minősítette, amikor 2009-ben felvette a tíz leginkább keresett bűnöző amerikai listájára. Nevezik az „agyas donnak” is üzleti éleslátása, és amiatt, ahogyan működik: türelmesen, és minden lehetőséget átgondolva. Mogiljevics a hetvenes évek elején csatlakozott a (Moszkva melletti településről elnevezett) ljubereci bandához, de némi „tanulóidő” után, továbblépett, és megalakította saját, úgynevezett szolncevói klánját.
Vagyona építését saját orosz zsidó testvérei kihasználásával kezdte, akik a nagy kivándorlási hullám idején, mindenáron el akartak jutni Amerikába vagy Izraelbe. Mogiljevics megállapodásokat kötött velük, hogy megveszi és eladja a kivándorlók értékeit, de a befolyó pénzeket megtartotta. Később a zsarolástól, kényszerítéstől és pénzmosástól a kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint a bérgyilkosságok felé fordult. Emellett nemzetközi szinten kezdett prostitúcióval foglalkozni.
Magyarországra 1991-ben költözött (a szerkesztő megj.egyzése: nálunk Szeva bácsiként volt ismert) Előzőleg feleségül vette Papp Katalint, családot alapított, majd felvette a magyar állampolgárságot. Budapest mellett, jól védett luxuséletet élt. Nem sokkal később azonban, amikor ismertté vált maffia-tevékenysége, a magyar hatóságok nem kívánatos személynek minősítették, ezzel gyakorlatilag egyidejűleg kitiltották Csehországból és Nagy-Britanniából is. (A szerkesztő megjegyzése: 2008-ban őrizetbe vették Moszkvában az Arbat Presztizs elnevezésű akkori hatalmas orosz drogéria-lánc tulajdonosával. A milliárdos forgalmú üzletláncot megpróbálták csekély összegért megvásárolni a tulajdonostól, de az nem adta, így a lánc tönkrement és felszámolták. Mogiljevicset azonban a meghosszabbított vizsgálati fogság leteltével, 2009-ben szabadlábra helyezték. A szabadon bocsátást az orosz sajtó néhány lapja politikai okokkal hozta összefüggésbe, és arra utalt, hogy Mogiljevicsnek szerepe volt az akkori orosz-ukrán gázháborúban Dmitrij Firtas akkoriban jelentős magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező ukrán oligarcha révén.)
Mogiljevics a feltételezések szerint, egy 27 országra kiterjedő, azok kormányait és gazdaságát pénzmosási hálózata útján befolyásoló hatalmas bűnszervezetet irányít, de továbbra is szabadlábon van. A hírek alapján, Moszkvában él feleségével és három gyermekével. A tipikus orosz gengszter bizonyára veszélyes bűnöző, de stratégiai gondolkodása és képessége, hogy mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járjon, lehetővé teszi a számára, hogy ne kerüljön börtönbe. Legalábbis egyelőre.
Az FBI „most wanted” listájáról ugyan 2015-ben levették, mert Oroszországban él, amelynek nincs kiadatási megállapodása az Egyesült Államokkal. Ám ha kitenné a lábát Oroszországból, a nemzetközi bűnüldöző hatóságok tudomást szereznének erről, és azonnal letartóztatnák. A kiadatási szerződés hiánya mellett, az FBI azzal is indokolta Szemjon Mogiljevics körözési listáról való levételét, hogy ugyan továbbra is körözik adócsalás, pénzmosás, bérgyilkosságok, valamint kábítószer- és fegyverkereskedelem miatt, de már nem tekintik veszélyesnek a közbiztonságra nézve. Az ellene folyó nyomozások azonban nem zárultak le, és a cél az, hogy végül minden bűncselekménye miatt vádat emelhessenek ellene – írta a portál.
Nem csak a Cinemaholic.com foglalkozik a témával. A Heavy.com amerikai hírportál a Netflix új sorozata alkalmából, szintén hosszabb cikket közölt Mogiljevicsről. Ez az írás mélyebb betekintést enged a keresett bűnöző magánéletébe.
És végezetül álljon itt egy 11 évvel ezelőtti magyar írás is. Az akkor még független Origo 2009-ben megjelent cikke részletesen szól Mogiljevics moszkvai szabadon bocsátásáról, valamint annak állítólagos politikai háttéréről.
A Szeva bácsiként ismert maffiózót hírbe hozták Pintér Sándor belügyminiszterrel is, ami még három éve is téma volt Magyarországon. Erről az Átlátszó publikált alapos cikket.