A Fortepan bemutatja
A II. kerület önkormányzata a Fortepan és a POKET Zsebkönyvek közreműködésével elindította a KultúrFényPontot, amely a Fortepan gyűjteményének állandó, ingyenesen látogatható kiállítóhelye lesz, időről-időre változó kiállításokkal.
Elsőként Zofia Rydet lengyel fotográfus kizárólag fotónegatívokon fennmaradt budapesti képeit mutatják be, amelyek Magyarországon először nyomtatásban a KultúrFényPont kiállításán láthatóak – számolt be a megnyitóról a kerület honlapja.
Az itt látható sorozat 1967-ben készült, két helyszínen, a Fény utcai piacon és a Vámház körúti Vásárcsarnokban. A kiállítás bemutatja a hatvanas-hetvenes évek Budapestjének vidékies, őszinte, élettel teli pillanatait.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a szombat délelőtti megnyitón arról beszélt, hogy tíz évvel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy mennyi hasznos, a mindennapjainkat megkönnyítő kezdeményezést a hoz a digitalizáció.
– Viszont mára látnunk kell, hogy a digitalizáció nem helyettesítheti a személyes találkozásokat és a közösségeket, ezt érezzük is mindannyian, ezért tekintünk a digitalizációra célként, nem pedig eszközként – mondta Őrsi Gergely hozzátéve, hogy tíz éve talán még Tamási Miklós és Szepesi Ákos sem gondolta, amikor megalapította a Fortepant, hogy mára az egyik legnagyobb közösségformáló erővel rendelkező gyűjtemény lesz az övék – közel 140 ezer fotóval.