Megszólalt a rendőrség az intézkedés után elhunyt férfi ügyében
Közleményt adott ki az Országos Rendőr-főkapitányság annak a férfinak az ügyében, aki a Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint egy százhalombattai rendőri intézkedés után került kómába, majd meghalt. Az ORFK szerint a korábbi parancsnoki kivizsgálás nem állapított meg jogszerűtlenséget, a haláleset után azonban soron kívüli kivizsgálást kezdeményeztek.
Az ORFK azt közölte: „a rendőrség által lefolytatott parancsnoki kivizsgálás az intézkedéssel kapcsolatban nem állapított meg jogszerűtlenséget”. Hozzátették, hogy a férfi halálát követően kezdeményezték az eset soron kívüli kivizsgálását.
A rendőrség közlése szerint ha az eljárás későbbi szakaszában olyan új információ válik ismertté, amely a nyilvánosság számára megosztható, arról tájékoztatást adnak.
Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt nyomoz. A forrás szerint a négy érintett rendőrt a vizsgálat idejére felfüggesztették, a rendőrség pedig szorosan együttműködik az ügyészséggel.
A Roma Sajtóközpont csütörtökön közölte, hogy elhunyt B. Tamás. A szervezet tájékoztatása szerint a férfi július 8-án, egy százhalombattai rendőri intézkedést követően vesztette el az eszméletét, majd kómába került. Halálhírét testvére, Baki Norbert erősítette meg a Roma Sajtóközpontnak.