A kormány és a Mazsihisz fejleszti együttműködését

KlikkTV 2020. október 7. 10:51

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Klikktv-nek úgy fogalmazott: „a külügyminisztériummal a kapcsolatainkat és az együttműködésünket fejleszteni kívánjuk a jövőben, ezért volt a találkozó a külügyminiszter úrral”,  a 3,2 milliárdos kormányzati támogatásból felújításra kerülő Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.

A Mazsihisz – szolidaritása jeléül – jelképes összeget, hatszáztizenháromezer forintot utalt át az Iványi Gábor által vezetett Evangéliumi Testvérközösség rászorulóinak. „Azért ennyi az összeg, mert bár a Covid miatt mi is nehéz helyzetben vagyunk, mégis szolidárisak akartunk lenni az intézménnyel. A Tórában, Mózes öt könyvében pedig hatszáztizenhárom parancs van, ezért e szám” – mondta Heisler, majd hozzátette: „van belső széthúzásunk, van külső támadásunk, de amikor van egy közös célunk, akkor az segít összekovácsolni a közösséget, így az Iványiék megsegítésére nyitott számlán az ünnepek után már több százezer forint összegyűlt.”