Több gyermek életét vesztette izraeli légicsapásban egy gázai rendelőnél, az IDF szerint terroristát vettek célba
Sok gyermek életét vesztette egy csütörtök reggeli izraeli légicsapásban egy gázai rendelőnél, az izraeli hadsereg (IDF) szerint Hamász-terroristát vettek célba – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
A légicsapást a Gázai övezet középső részén található Dír al-Balah egyik orvosi rendelőjének közelében hajtották végre. Palesztin források szerint a támadásban legkevesebb tizenhárom ember vesztette életét, köztük nyolc gyermek és két nő, akik épp kezelésre vártak.
Az IDF megerősítette a támadás tényét, s közleményük szerint az iszlamista Hamász terrorszervezet egyik keresett terroristáját vették célba, aki részt vett a 2023. október 7-i izraeli vérengzésben. Az IDF hozzátette, hogy tudomásuk van a civil áldozatokról, és az esetet kivizsgálják.
Az izraeli hadsereg sajnálatát fejezte ki, hogy civileket is sújtott a támadás, és hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a járulékos áldozatok minimalizálására.
A helyszínről származó, a Times of Israel által hitelesnek mondott videófelvételeken gyermekek és nők holttestei fekszenek vértócsákban, porban és kiáltások közepette. Egy videon több mozdulatlan gyermektestet látni egy szamárháton húzott kordén.
A légicsapás idején sokan vártak a rendelő megnyitására. A rendelőt működtető Project HOPE nevű humanitárius szervezet tizenöt halálos áldozatról számolt be, köztük tíz gyermekről és két nőről.
Az IDF napi hadműveleti összefoglalója szerint több mint száznyolcvan katonai célpontot támadtak az elmúlt 24 órában, köztük alagutakat, fegyverraktárakat, robbanóanyagokkal teli épületeket, rakétakilövő állásokat és fegyvereseket.
A gázai polgári védelem közlése szerint 66 palesztin vesztette életét a csütörtöki izraeli katonai műveletekben, a gázai hatóságok által közölt adatok azonban – mint arra a Times of Israel is rámutat – független forrásból nem ellenőrizhetők, és nem tesznek különbséget civilek és harcosok között.
A Hamász 2023. október 7-i, a környező izraeli települések elleni vérengzése nyomán indult háborúban a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint több mint 57 000 palesztin halt meg vagy tűnt el, de ezek az adatok nem függetlenek és nem különítik el a civileket a fegyveresektől. Izrael körülbelül 20 000 fegyveres megöléséről számolt be.
A Hamász fegyveresei terrortámadásukban megöltek mintegy ezerkétszáz embert, és a Gázai övezetbe hurcoltak kétszázötvenegy túszt, akik közül jelenleg is fogva tartanak ötvenet, s mintegy húszan még életben vannak köztük.