Orbánt visszarángatják a magyar valóságba
A máris elkezdődött választási kampányban a jelek szerint a Fideszben mindent Orbán Viktorra építenek – állapította meg Szabó Andrea szociológus, akivel a miniszterelnök legutóbbi, a Mandinernek adott interjújáról beszélgettünk. Magyarázatképpen hozzátette, ő nyerte meg a 2022-es választást a Fidesznek és nem a Fidesz Orbánnak, tehát a párt politikusai nem ragyoghatják majd túl a miniszterelnök fényét. Mindennek egy irányba kell mutatnia. A Hotel Lentulai című műsorból is az derült ki, itt egyedül egy embernek van kormányzó képessége, és az még csak nem is a Fidesz, hanem személyesen a párt elnöke – mondta.
Mi volt a célja ennek a beszélgetésnek? Új híveket próbált szerezni Orbán a Mandiner-interjúval?
Alighanem ezért készült ez a több mint órás „őszinte” beszélgetés. Június közepe óta látunk egy kommunikációs váltást, ami pontosan feltérképezhető folyamat része. A tavaszi időszak óta keresték azokat a réseket, hol tudnának beavatkozni a politikai kommunikációs napirend formálásába, mert láthatóan lemaradtak e téren. Ha jól gondolom, akkor ez a változás válasz arra, hogy az elmúlt hetekben a Tisza uralta a napirendet, mire a fideszes berkekben úgy döntöttek, most mindent föltesznek egy lapra, Orbán Viktorra. Úgy gondolják, hogy a miniszterelnök személye lehet egy olyan biztos kommunikációs eszköz, amin keresztül újra mozgósítani lehet a saját szavazóikat és visszanyerni azokat is, akik 2022 után lecsatlakoztak a Fideszről. Első ízben 2023-ban, aztán 2024-ben is a kormány köreiben egyre több politikai elemző vette észre, hogy a közvélemény szemében a miniszterelnökből egy „felhőkben lebegő”, jórészt csak a nemzetközi politikával foglalkozó, „ötdimenziós sakkot” játszó politikus lett, aki tulajdonképpen már egyáltalán nem is foglalkozik a hazai politikával. Akit nem érdekel ez az egész, ami itt Magyarországon van. Ő már Trump vagy Putyin partnere. A kommunikációs váltás akkor kezdődött, amikor az orbáni brandet elkezdték más módon építeni.
Erre az interjúban maga a miniszterelnök is tett egy szerénykedő megjegyzést…
A hétköznapi, emberarcú politikusok „divatja” van. Ez a típusú kommunikáció Magyar Péternél is megjelenik, Orbán esetében azzal a különbséggel, hogy ő is a „mi fiúnk”, de mégis tekintéllyel és politikusi tapasztalattal rendelkező ember. Vagyis különb Magyar Péternél. Fontos tulajdonsága, ami Magyar Péternek jelenleg nincs, ez pedig a kormányzóképesség. Ez az a pont, amit láthatóan sokszorosan alá akarnak húzni: emberileg semmiben nem különbözik a nála fiatalabb ellenzéki pártvezetőtől, csak abban, hogy az egyikükre rá lehet bízni az ország ügyeit, a másikra nem.
Ez lenne a visszahívó „szép üzenet”’?
Ez azokhoz az érzelmes, a hazát szerető egykori fideszesekhez szól, akiknek fontos az a fajta magyarság-sors, amit eddig Orbán képviselt, és akik ebből talán azt az üzenetet is leszűrhetik, hogy elismerjük, elkövettünk hibákat. Nem figyeltünk rátok, de ezen változtatunk, most már megértettük, ettől kezdve jobban fogunk alkalmazkodni az állampolgári igényekhez. Ezt mutatta az a dicséret, amivel a Lázárinfo sikerét nyugtázta Orbán. Ebből vonták le az előbb említett következtetést.
Úgy véli, aki ezentúl interjút készíthet majd a miniszterelnökkel, Orbán Viktort, az embert fogja megszólítani?
Most is olyan dolgokat mondott el magáról, amiket még soha. Bevallotta a gyerekkori csínytevését, hogy a nagypapával szülői engedély nélkül, titokban néztek éjjel focimeccseket, s ezzel életének olyan dimenziójába engedte be a nézőt, amit még soha korábban nem tett meg. Hús-vér valójában mutatkozott be. Ennek a szükségességét szűrhették le a műsort megelőző fókuszcsoportos vizsgálatokból, mert az a kép alakult ki az elmúlt hónapokban a miniszterelnökről, hogy elszakadt a magyar valóságtól. Vissza kellett rángatni a talajra. Hogy olyasmiről kell vele beszélgetni, olyan problémáról kell kikérni a véleményét, ami ugyan nem a magyar hétköznapi emberek gondja-baja – különösen, ha ehhez hozzátesszük a helyszínt és az enteriőrt, ahol az interjú készült –, de ha megmutatja magát „pőrén”, akkor ezt a gyengeségét feledteti.
Egyfajta színjáték tanúi vagyunk?
Ez most színjáték, vagy sem? Tényleg a valóság, vagy esetleg jól megírt „történeteket” hallottunk? Soha nem fogjuk megtudni, legfeljebb, ha majd egyszer egy belső ember erről megszólal. De ez most mindegy is, az volt a cél, hogy meggyőzzenek mindenkit: téves kép volt, amit korábban gondoltunk, Orbán Viktor pontosan tudja, milyen a magyar valóság. Itt él közöttünk, a nagypapa térdén nézte a meccseket, mint minden más 5-6 éves kisfiú.
Volt az interjúnak egy másik fontos mondandója: Varga Judit született politikai tehetség, akit a volt férje visszahúzott…
Olyan tehetséges asszony esett ki politikából, akinek még néhány év kellett volna és akár miniszterelnök is válhatott volna belőle. Ezzel megint csak odavágott Magyar Péternek, aki derékba törte a karrierjét, hogy maga léphessen a helyére. Ez az áruló (olvasd: a volt fideszes kígyó, akit mi melengettünk a keblünkön) elvett tőlünk (az országtól) egy lehetséges miniszterelnök-jelöltet. Mindezt úgy vezette elő, hogy ki sem ejtette a „bűnös” nevét.
Nagyon érdekes volt, amit a közéleti szereplőkről egy-egy mondatban mondott. Erről mi a véleménye? Nem úgy válaszolt a kérdésekre, mint aki előre felkészült.
Erre a kérdésre nem tudok pontosan válaszolni. Valami oka biztosan van, hogy egy ilyen interjúban hajlandó értékelni olyan politikusokat is, akik nem az ő csapatába tartoznak. Orbán Viktor esetében mindennek van valami jelentősége, úgyhogy biztosan van ennek is. Nem szokott foglalkozni, pláne megdicsérni, olyan embereket, akik nem tartoznak az ő holdudvarába. Szokatlan volt ebben a szerepben, hiszen korábban mindig távol tartotta magát attól, hogy más pártokhoz tartozó politikusokat minősítsen. Bevallom, nem tudom, mi volt ennek a célja, miért tartották fontosnak ezt a meglehetősen hosszan taglalt „fejezetet” a műsor szerkesztői, így erről nem is szívesen nyilatkozom.
Mit gondol, milyen irányban folytatódik a kommunikációs váltás a következő hónapokban?
Úgy vettem észre, hogy Lázár Jánost nagyon erősen futtatják a fideszes kommunikátorok, és minden valószínűség szerint vele készülnek még a következő hónapokban is „emberi” beszélgetések, de ezentúl mindent Orbán Viktorra építenek. Ő nyerte meg a 2022-es választást a Fidesznek és nem a Fidesz Orbánnak, tehát a párt politikusai nem ragyoghatják majd túl a miniszterelnök fényét. Mindennek egy irányba kell mutatnia. Itt egyedül egy embernek van kormányzó képessége, és az még csak nem is a Fidesz, hanem személyesen a párt elnöke.