Vissza, tekintés – Anikó asszony segít
Tíz évvel ezelőtt, 2015 július elsején egy megtört tekintetű, szomorú szemű nő állt a nagyfai menekülttáborban az egyik emeletes ágy előtt. Mögötte alvó, kimerült emberek – ki tudja, hány kilométer gyaloglással a lábukban, milyen, megaláztatásokkal, szenvedésekkel és kilátástalansággal teli életet hagytak maguk mögött. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége az Ökumenikus Segélyszervezet képviseletében érkezett a nagyfai menekülttáborba. Élelmet, ruhát vitt a rászorultaknak.
Nem a sajátjából adta, hanem a mások által küldött és összegyűjtött holmikat osztotta szét, de a gesztus így is tiszteletre méltó. Mehetett volna moziba, strandra, beszélgethetett volna a saját lábán álló lányával. Férje nem látható a képen, ha akarná, sem engedhetné meg magának, hogy ott legyen. De nem is akarja, mert ő mást akar, mint a felesége. Anikó asszony azokat a menekülteket segítette, akikről ura és parancsolója, (így mondják ezt a rendes magyar emberek), egészen másként vélekedik. „Ne jöjjenek ide, akik már itt vannak, menjenek haza”. Ezt májusban mondta Lévai Anikó férje, aki július első péntek reggelén már ismerősként, tegeződve üzent a közrádióban a menekülteknek: „nincs esély, vissza fogunk küldeni, ez a kontinens nem lesz a te hazád, van neked saját hazád, ez a mi hazánk.”
Tűz és víz ez a két ember, gondolhatnánk. Az egyik segíti azokat, akiket a másik látni sem bír. Fura lehet ezeknél egy családi ebéd. Már a desszertnél tartanak, amikor megszólal a családfő:
– Készülsz valahová drágám?
– Igen, Nagyfára megyek, a menekülteknek osztunk ruhát, élelmet. Te nem jössz?
– Nem, én ma ellenük uszítok. Még az sem kizárt, hogy elhúzódik az uszítás, és a holnapi napom is rámegy erre.
Ilyen lehetne egy elképzelt családi ebéd a miniszterelnöknél. Már amennyiben van család, és van ebéd. A miniszterelnök és felesége kapcsolatáról ugyanis furcsa történetek, különös városi legendák keringenek. Sokan sajnálják is ezt a szegény asszonyt, mert úgy gondolják, hogy szenved az erőszakos és akaratos ura mellett. Mások úgy gondolják, hogy Anikó asszony sem különb a férjénél. Egyfelől gyakorta jótékonykodik, mint többen a tehetős emberek közül, másfelől meg tudna ő a sajátjából is adni. Lévai Anikónak, Orbán Viktor feleségének – 2009-es vagyonbevallása szerint legalábbis – 36 ingatlana van. Nem csak mezőgazdasági területek: akad köztük budai lakás és három vidéki ház.
Ez a megtört tekintetű, szomorú asszony mindig a férje mellett állt. Ha hites ura imázsán kellett javítani, nyilatkozott a bulvárnak, közös nyaralásról beszélt, személyes történetekkel traktálta a hírességek magánélete iránt fogékony érdeklődőket.
Nyilván szerette valamikor azt az embert, aki, amikor megismerte, még nem ilyen volt. Vagy ilyen volt már akkor is, de hitt benne, hogy majd megváltozik.
Ott állt tíz évvel ezelőtt ez a megtört tekintetű, szomorú szemű nő az alvó emberek ágya mellett, és esélyünk sem volt, hogy megtudjuk, mire gondolt. Honnan is tudhatnánk, amikor mi magunk sem tudjuk, hogy mit gondoljunk róla.