A pedagógusok félnek, értékelésüknél a lojalitás számít
Harangozó Tamás MSZP frakcióvezető-helyettese és Révész Barnabás, a PDSZ Közép-Magyarországi Régió Választmányi tagja voltak a Puccs Plusz vendégei. A parlament Honvédelmi Bizottságának fideszes és ellenzéki képviselői először ugyanis levettek a napirendről egy salátatörvénybe rejtett belügyminisztériumi módosítót, ami arról szólt, hogy Pintér Sándor újabb kötelező képzést írhasson elő a pedagógusoknak. Majd a javaslat a következő ülésen mégis átment.
A tervezet úgy nézett ki, hogy az a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság kormánypárti képviselőinek javaslata, miközben még maga az elnök is arról panaszkodott, hogy fogalma sincs, mi van benne. Pedig az ő nevében lett beadva – mondta Harangozó Tamás. A politikus hozzátette: azóta sem tudják a tartamát, az indokát és azt sem, hogy a pedagógusoknak milyen plusz terheket jelent. Kézi vezérlésű az egész irányítás, ránk fognak kényszeríteni bármilyen továbbképzést, amit a miniszter előír. Ezt ráadásul a pedagógusok kötelezettségei közé fogják sorolni. Tehát hamis az állítás, hogy mindennek semmilyen jogkövetkezménye nem lesz – tette hozzá Révész Barnabás.