A vidéki ember nagyon nem szereti, ha hülyének nézik

KlikkTV 2020. október 1. 13:39

Halmi József, Győrtelek polgármestere, az MSZP országos elnökségének frissen megválasztott tagja, munkája gyümölcsének tekinti, hogy az új elnökség ilyen komolyan veszi a vidéket, hiszen: „az a célunk, hogy tűnjön el a vidék és a város közötti különbség, és csak egy Magyarország legyen” – mondta a Klikktv-ben. Mindeközben a Fidesz is a vidékre koncentrálja erőit, amiről Halmi kijelentette: „ők nem biztos, hogy minden esetben jól teszik. A vidék nincs teljesen átpolitizálva, de az is kijelenthető, hogy nagyon nem szeretik, ha hülyének nézik őket, amit meg is bosszulnak.”

Szeptember 30-a az önkormányzatok napja. Halmi úgy fogalmazott: „az önkormányzatok születésnapját kellene ünnepelni, de hogyan örömködjünk, ha nem tudhatjuk, hogy mi lesz velünk jövőre. A Fidesz idején lett ez a nap az önkormányzatok napja, ma pedig ugyanennek a Fidesznek vagyunk a mumusai, a szolgái.” Ugyanakkor elmondta: „velünk, ellenzékiekkel kevésbé packáznak, mert – ahogy Karácsony Gergely teszi Budapesten – ha valami nem tetszik nekünk, akkor kiabálunk, nem hajtunk fejet az utasításoknak.”