Felcsuti Péter: ilyen szigorú bírálatot az Orbán-kormány még nem kapott, mint amilyet Matolcsy Györgytől

KlikkTV 2023. március 9. 19:44

A jegybankelnök komolyabb bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor ellen, mint amit az ellenzéki beállítottságú, vagy független közgazdászok valaha megtettek – mondta a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában Felcsuti Péter közgazdász, a Bankszövetség korábbi elnöke. Hozzátette, amit Matolcsy György mondott, abban sok újdonság nem volt, közgazdászok évek óta mondják, a jegybankelnöknek pedig megvan a maga felelőssége a kialakult gazdasági helyzetben. Orbánék rosszul használták fel a sok ezermilliárdot, ami az Uniótól érkezett. A GDP-t lehet növelni egy stadion felhúzásával is, de az attól még nem lesz hatékony. A műsorban szóba került az Erasmus+ és a Horizont program, valamint az uniós források felfüggesztése is.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom