Fordult a kocka a lengyel és magyar politikában 

KlikkTV 2021. január 19. 11:25

Gordon István, Lengyelország-szakértő elmondta: „bár Magyarországon még mindig téma az uniós vétó utóhatása, Lengyelországban sokkal jobban foglalkoztatja az embereket a közvetlen belpolitika. Azt látni, hogy a lengyel ellenzék töredezett. Még az egy pártban lévők sem értenek egyet egymással – nem úgy, mint az egyesült magyar ellenzéki pártok. Ami közös bennük, hogy egyiknek sincs vezetője.”

Kaczyński pozíciójára örökösödési harcok indultak Lengyelországban. „Ziobro szent meggyőződése, hogy ő lesz az utódja.” Ami több szempontból is problémás. Mint Gordon kifejtette: „Ziobro az igazságügyi miniszter, akinek a döntései nem felelnek meg az uniós normáknak”, valamint „ennek az embernek vesszőparipája a másság-ellenesség. Az ő nevéhez köthető az a rendelkezés, amely szerint, ha egy település kiteszi a határába a melegmentes táblát, százezer zlotyit kap”.