Ha elvesznek ötmilliárdból kettőt és azt mondják rá, hogy rosszul gazdálkodtunk, az cinizmus!

KlikkTV 2021. március 19. 11:08

Iványi Gábor lelkész a Klikktv-ben számolt be arról, hogy szerinte „ebben a rendszerben a NAV is egy eszköz az elrettentésre. Ahogyan a Klubrádióval tették, ránk is azt fogják mondani, hogy rosszul gazdálkodtunk. De ha ötmilliárdból elvesznek kettőt és azt mondják rá, hogy rosszul gazdálkodtunk, az cinizmus”.

Valahogy úgy alakult az élete, hogy „folyton egypártrendszerekkel” kellett szembenállnia. De hasznos tapasztalatokkal gazdagodott, így nem jelent neki problémát egy rendőrök által közrefogott, lelakatolt templom előtt prédikálni – akár remegő térdekkel is. „Ha egy lelkésznek meg kell szólalnia, a hatalom azzal viszonozza, hogy megpróbálja elhallgattatni, vagy megvásárolni. Ha egyik sem megy, akkor ilyen körülmények között kell folytatnia a munkát, amilyenben mi tesszük”.