Polyák Gábor: a közmédiában már dokumentált, hogyan működött a politikai beavatkozás
A politikai beavatkozás helyett szakmai működésre lenne szükség a közmédiában – mondta Polyák Gábor a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A médiaszakértő szerint az elmúlt rendszer működéséről ma már olyan dokumentumok is rendelkezésre állnak, amelyek bizonyítják, hogy nem mindig azok irányították ténylegesen a közmédiát, akiket erre hivatalosan felhatalmaztak. Szerinte az új vezetésnek most az a legfontosabb feladata, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben az újságírók politikai megbízások nélkül végezhetik a munkájukat.
Nem kell telefonálni, ha mindenki tudja, mit várnak tőle
Polyák Gábor szerint a közmédia függetlenségéhez önmagában nem elég új testületeket létrehozni vagy jogszabályokat módosítani. A legfontosabb az lenne, hogy az ott dolgozók tudják: ha politikai nyomás éri őket, van olyan vezetőjük, aki mögöttük áll. Mint mondta, „az első telefonhívásnál tudja az a megkeresett szerkesztő, újságíró, hogy olyan vezetője van a közmédiának, akihez ő fordulhat, aki nem hagyja magára egy ilyen döntésnek a meghozatalában”.
A szakember szerint a politikai befolyás akkor is működhet, ha közvetlen utasítás nem hangzik el. A rendszerbe beépült szereplők ugyanis pontosan tudhatják, mit várnak el tőlük. Polyák Gábor úgy fogalmazott: „nem kell ahhoz állandóan telefonálni. Hát hiszen az emberek tudják, hogy mit kell csinálni”. Szerinte az elmúlt években a politikai beavatkozás a korábbiaknál is erőteljesebbé vált, és ma már dokumentáltan is látható, hogy a közmédia hivatalos vezetői fölött más szereplők is komoly befolyással rendelkeztek.
A vezérigazgató kezében lesz a döntő szó
A most felállt független közmédia testület egyik legfontosabb feladata a vezérigazgató megválasztása és későbbi munkájának ellenőrzése. Polyák szerint erre nagy szükség van, mert jelenleg egy ideiglenes, rendezetlen helyzet áll fenn. Ugyanakkor problémásnak tartja, ha egy alapvetően ellenőrző testület az operatív működésbe is beleszólhat.
A szakember szerint a közmédia működésében egy 100 millió forintos szerződés engedélyezése sem tartozhatna egy felügyeleti szerv hatáskörébe, mert ezzel összemosódhat a felelősség. A vezérigazgatónak ugyanis akkor kellene felelősséget vállalnia a döntéseiért, ha közben ténylegesen megvan a lehetősége arra, hogy a saját szakmai elképzelései szerint alakítsa a műsorokat és a stábot.
Az új vezető személye ezért meghatározó lesz. Polyák Gábor szerint ugyan hallani különböző neveket és pletykákat, de nem tartaná helyesnek, ha előre eldőlne, ki lesz a befutó. „Ha előre valaki egy picivel is jobb eséllyel indulna, és nem azért, mert pont ennyivel jobb a pályázata, hanem azért, mert pont ennyivel jobban ismer valakit, akkor a rendszerváltásunk az a legelején nagyon félreslott” – fogalmazott.
A közmédiának ott kell lennie, ahol a közönség van
Polyák szerint a változás nem merülhet ki abban, hogy a televízió és a rádió másképpen működik. A közszolgálati média jövője szempontjából az MTI önállóságának visszaállítását is fontos lépésnek tartja. A hírügynökség előtt szintén komoly feladat áll: vissza kell szereznie a korábbi években megtépázott hírnevét és a belé vetett bizalmat.
A médiaszakértő szerint a közmédia akkor lehet valóban közszolgálati, ha nem politikai szereplők érdekeit szolgálja, hanem vitáknak, kritikának és alternatív véleményeknek ad teret. Úgy látja, Magyar Péter politikai felhatalmazása éppen arra szól, hogy ne ismétlődjön meg az, amit a Fidesz korábban a médiával tett.
A közmédia jövőjét ugyanakkor nem lehet kizárólag a televízió és a rádió alapján megítélni. A fiatalok egyre inkább a közösségi média felületein tájékozódnak, ezért ott is jelen kell lenni. Polyák szerint ha a közmédia nem megy oda, „ahol a közönség van”, akkor mások töltik majd ki a megüresedő teret. A cél szerinte olyan közszolgálati média lehetne, amelynek tartalmait nemcsak a mai nézők, hanem a gyerekek és a fiatalok is szívesen választják.