Heti egyenleg: átadták, hogy szétmarcangolja a Fidesz propagandagépezete
Ahogy múlnak a napok a választás után, egyre világosabb gondolatokat hallhatunk az elsöprő Fidesz-győzelem okairól. A szövetséges pártok vajon megtettek-e mindent a saját miniszterelnök-jelöltjük útjának egyengetéséért? Van-e létjogosultsága a közvélemény-kutató szakmának ekkora fiaskó után? Bánó András és e heti vendégei, Csillag István és Vicsek Ferenc ezeket a kérdéseket is boncolgatták a Heti egyenleg második részében.
Ennek az összefogásnak az lett volna a célja, hogy leváltsa az Orbán-rezsimet, ezt a szélsőséges, populista, mindent kontrolláló rendszert. „Ez nem egy szépségverseny! Nem arról szól ez a történet, hogy melyik miniszterelnök-jelölt lehetne szebb. Az a kérdés, hogy melyikük lesz, aki ezt a harcot, ha kell, beöltözve, mint Zelenszkij, majd vezetni fogja és az egyes alakulatok, amik gyenge fegyverzettel, gyenge tankokkal, gyenge híradólánccal, de engedelmeskedni fognak neki.” Ezzel szemben itt Márki-Zay mögül mindenki visszavonult.
„A közös kampánystáb, a közös, feszes, mindennapi üzenetek megkoreografálása, hogy a héten mit fogunk és hol bejelenteni, az ehhez szükséges hírfolyam közös eljuttatásának a technikája... Most végig tudnám mondani az egészet, nem egy nagy dolog, középiskolás gyerekek meg tudják csinálni, ha ezt akarták volna. De nem ezt akarták!”
Vicsek Ferenc is úgy gondolja, „az Orbán által felállított rendszer ellen ez volt az orvosság.” Hogy mi volt ebben az összefogásban mégis természetellenes? „Az hogy bele voltak kényszerítve egy egységes üzenetbe” – mondja. „Ugyanabból a szájból nem jöhet DK-s szöveg is, LMP-s szöveg is, jobbikos szöveg is. Ez nem normális!”
„Churchill és Sztálin szövetsége az nem egy természetes szövetség. Ahhoz Hitler kellett!” - teszi világossá Csillag.
A szövetség nem volt elég erős. Vicsek szerint ezt világosan mutatja, hogy Márki-Zay kommunikációs bakijai után nem álltak ki mellette a szövetséges pártelnökök, hanem „átadták, hogy szétmarcangolja a Fidesz propagandagépezete.”
„Lehet leszűrni az egész történésből azt a tanulságot, hogy egy ilyen, minden pozíciót és pénzt megszálló diktatúrát legyőzni választáson nem lehet” – véli Csillag, aki annyiban azonban árnyalná a képet, hogy ha minden szinten megvalósul az együttműködés, akkor igenis le lehet váltani.
Vicsek szerint ez akkor lehetne igaz, ha az ellenzék üzenetei eljuthatnának a tömegekhez, ezt azonban a jelenlegi médiaviszonyok aligha teszik lehetővé.
A Fidesz győzelmének mértéke váratlan is volt, a kutatások nem jelezték előre. Bánó András szerint „a közvélemény-kutatásoknak semmi relevanciájuk nincs,” innentől kezdve mint szakmának, vége.
„Én ezzel szemben azt gondolom, hogy a közvélemény-kutatás egy komoly szakma” – mondja Vicsek. Inkább azt kellene mélyebben megvizsgálni, hogy micsoda mozgósítás folyt a kormány oldalán. „Működött ott egy network, ami ezen az oldalon nem működött.” Erre nehéz rálátni.
Csillag szerint is vitán felül forráshiányosak a nem kormánypárti közvélemény-kutató cégek, de ami talán ennél is fontosabb, hogy „olyan közeget kellett tesztelniük, ami hun beugrik, hun meg ki. Mert először volt olyan, hogy Churchill és Sztálin karonfogva sétálgattak.”