Heti egyenleg: az önkormányzati lakások kiárusítása a fideszes körök hallgatásának megvásárlása

KlikkTV 2021. május 22. 12:00

Bánó András új műsorában, a Heti egyenleg második adásában folytattuk a beszélgetést vendégeinkkel, Csillag István közgazdásszal és Somogyi Zoltán szociológussal. A központi témák: mi az, ötszáznegyven milliárdot költünk rá, de közünk nem lesz hozzá, és az önkormányzati lakások fejetlen kiárusításának terve.

Ízelítő a tartalomból:

„Olyan jó lenne, ha tudnánk, mi az indoka annak, hogy – a CEU és a Fudan példáján – ilyen módon cserélget a kabinet egyetemeket? Kontroll alatti kormányzásban élünk, vagyis már megszűnt az az igény, hogy egy miniszter megindokolja a kormány tetteit" - Somogyi Zoltán.

„A Matolcsy-féle Széll Kálmán terv keretében a magyar egyetemektől hetvenmilliárd forintot vont el a kormány, utána kecsegtet ezermilliárdokkal a modellváltás alatt, majd végül behozzák a kínai egyetemet" – Csillag István.

„Ahogyan a Magyar Iparkamara sokat támadott iparűzési adóelvonásának tervét megvalósították, úgy gondolom, hogy majd a lakástörvénnyel is ez lesz, és a kormányzati települések kompenzációt kapnak" – Somogyi Zoltán.

„Jól látszik, hogy vannak olyan fideszes körök, akiknek kifizetésére már nem futja – sem a Budapest-Belgrád pénzből, sem a járvány elleni védekezési alapból, sem az EU-tól kapott összegekből –, ezért kellett egy pénzfelszabadító lakástörvényt alkotni" – Csillag István.