Hiller István: ma nincs igazi összetartozás napja

KlikkTV 2020. június 4. 19:58

Ma, június 4-én tartjuk a nemzeti összetartozás napját, amelyről a Parlament is megemlékezik. Azonban a fideszes házelnökön és a köztársasági elnökön kívül, egyetlen ellenzéki, vagy civil sem mondhatja el a véleményét. Ezért Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke tegnap öt percben foglalta össze a Tisztelt ház előtt pártja véleményét a századik évforduló alkalmából.

Hiller István a Klikktv-nek úgy fogalmazott, „Ha lenne igazi összetartozás napja, akkor a felszólalásomat nem tegnap, hanem június 4-én kellett volna elmondanom”. A politikus azért szólalt fel frakciója nevében, mert „kötelességem, kötelességünk elmondani véleményünket egy olyan történelmi folyamatról, amely a magyarság egészére hatással van. Mindezt pedig úgy kellett megtennem – és erre biztatom ellenzéki társaimat is – nem csak Trianon kapcsán –, hogy ne a Fidesz véleményéhez képest fogalmazzam meg a saját, önálló véleményünket. Ugyanis nem vagyok hajlandó a Fidesz kottájából játszani!” – húzta alá. 

Hiller István nyomatékosan hangsúlyozta, „ennek a napnak nem csak a száz évvel ezelőtti nemzettragédia történetéről kell szólnia, hanem arról, hogy száz év után, miként lehet továbbmenni, mit lehet tenni.”