Kovács Zoltán: a Fidesz magától fog szétrobbanni

KlikkTV 2024. március 2. 10:00

A következő két hétben még biztos jönnek ügyek, és ha az ellenzék nem azzal lenne elfoglalva, hogy közvetlenül válasszanak köztársasági elnököt, akkor talán még nagyobb esélye lenne. Meggyengült az emberek egymásba vetett bizalma Orbán Viktor környezetében, és ezt lehetne kihasználni. Jó a közvetlen elnökválasztás, de most eltereli a figyelmet arról, hogyan gyengült meg a Fidesz – így foglalta össze a jelenlegi helyzetet Kovács Zoltán a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Az Élet és Irodalom főszerkesztője szerint nem Magyar Péter és nem is az ellenzék fogja a Fideszt szétrobbantani, hanem a párt belső rohadása jut el egy olyan szintre, amikor zűrzavar támad.

Akkor robbanthatna az ellenzék, ha elhinnék az emberek, hogy van egy olyan párt vagy pártkoalíció, amelyik ezt meg tudná valósítani, de az a baj - és ezt látjuk az önkormányzati és EP választásoknál is -, hogy próbálkozások vannak, de aztán mégsem sikerül.”

A politika olyan, hogy jön valami, amiről azt gondolja az ember, hogy nem lesz jelentősége, ahogy itt sem volt szinte semminek 14 évig és most sem mondom azt, hogy ennek kormányváltás lesz a vége, de ilyen helyzettel még nem találkozott a Fidesz – tette hozzá Kovács Zoltán. Itt van egy kegyelmi ügy, egy pedofil balhé, van a Karsai Dániel nagyon sokakat érintő kezdeményezése, hogy ne büntessék azokat, akik olyan emberek öngyilkosságához segítséget nyújtanak, akiknek már méltatlan a helyzetük és soha nem tudnak kijönni belőle. „Ezekre egymás mellett nem adnak jó választ.

Kovács Zoltán a műsorban beszél meg a Navalnijjal szembeni tiszteletlenségről és Magyar Péter megjelenéséről is.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom