Molnár Zsolt: meghatározó erői leszünk a kormányváltásnak

KlikkTV 2021. október 25. 19:48

„Márki-Zay Péter győzelmét senki nem prognosztizálta, a közvélemény-kutatók nagyot tévedtek, a politikusok és a politikai elit is nagyot tévedett ezen a téren” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója az előválasztási szereplés kapcsán, de szerinte a miniszterelnök-jelölt személyét leszámítva nem történt meglepetés az előválasztáson.

„Talán az a sok százmillió, vagy milliárdnyi forint amit a kormánypártok arra fordítottak, hogy Karácsony Gergelyt lejárassák, annak azért lehet szerepe” – jegyezte meg a pártigazgató Karácsony szereplése kapcsán.

Molnár Zsolt leszögezte, hogy 25 körzetben kerültek ki győztesen az MSZP-Párbeszéd jelöltjei az előválasztásból, amelyből 18 szocialista képviselő.

„Meghatározó erői leszünk a kormányváltásnak” – tette hozzá.

Molnár Zsolt szerint jelenleg nem az a legfontosabb, hogy hogyan tudott Márki-Zay győzni, hanem az, hogy az MSZP-Párbeszéd és az LMP Karácsonnyal kidolgozott programtervéből minél több elem kerüljön át a közös, már Márki-Zay neve által fémjelzett kormányváltó programba.