Szóljatok a vírusnak, hogy a nemzeti ünnepen ne fertőzzön!

KlikkTV 2020. május 21. 08:47

A kormány hiába nem ad ki pontos információkat az ágyak számának csökkentéséről, a munkanélküliségről, előbb-utóbb minden ki fog derülni és akkor vállalnia kell a felelősséget – mondta a Klikktv-nek Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, hozzátéve -, ahogyan azokért az intézkedésekért is, amiket a járvány leple alatt haszonszerzés céljából tett.

A május 3-i járvány tetőzés után most azt mondja a kormány, hogy augusztus 15-e után akár tömegrendezvényt is lehet tartani, csak ne felejtsenek el szólni a vírusnak is arról, hogy a nemzeti ünnepen nem szabad fertőznie – jegyezte meg a politikus, aki Trianon kapcsán úgy fogalmazott „ez egy nemzeti sorstragédia, amit nem szabad politikai aprópénzre váltani, ahogyan azt a Fidesz teszi, inkább illő megemlékezés mellett előre kell tekinteni, ahol egy erős, belső határok nélküli Európai Unió ezeknek a sebeknek egy részét be tudja gyógyítani.”

A Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára egy millió forintot ajánlott fel az MSZP a határon túli gyermekek vírus okozta nehéz helyzetének enyhítésére, mellyel politikai irányvonalat is mutatott a pártigazgató.

„Egy nemzeti minimumra lenne szükség az ellenzéki oldalon a határon túli magyarsággal kapcsolatban, hogy ne fordulhasson elő az, ami egyes hazai ellenzéki pártoktól elhangzott. A DK-nál már érezhető némi változás, de a Momentumnak is változtatnia szükséges a hozzáállásán” – vélekedett Molnár Zsolt.