Nyíregyházán is tesztelik a szájon át szedhető Covid elleni gyógyszert
A szájon át szedhető Covid elleni gyógyszer klinikai vizsgálatának második és harmadik fázisában Magyarország is részt vesz. A hat hazai helyszín közül az egyik Nyíregyházán van. A Pfizer kérte fel dr. Zilahi Zsolt háziorvost, kardiológus főorvost, hogy legyen tagja a készítmény tesztelését végző csapatnak. Az ő praxisában tíz koronavírusos beteg kaphatja meg a tablettákat.
A budapesti Semmelweis Egyetem is csatlakozott augusztus 23-ával ahhoz a nemzetközi szintű klinikai vizsgálathoz, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető, vizsgálati fázisban lévő készítmény hatékonyságának igazolása. A kísérleti gyógyszer viszont nem csak Budapesten érhető el, hanem Nyíregyházán is – számol be róla a HellóVidék.
Még márciusban Amerikában kezdődött a tesztelés első fázisa, amelynek lezárultával a második és harmadik fázist már több beteg bevonásával több országra is kiterjesztették, világszerte összesen négyszáz vizsgálóközpontban, hazánkban pedig hat helyszínen. Dr. Zilahi Zsolt elmondta, megtiszteltetésnek tarja, hogy a Pfizer kérte fel arra, vegyen részt a klinikai vizsgálatokban. Hozzátette, háziorvosként és kardiológusként is pontosan látta, hogy a koronavírus milyen súlyos szövődményeket, sőt rengeteg ember halálát okozta, ahogy azt is, hogy poszt-Covid-szindrómaként szívizomgyulladás, szívritmuszavar miatt is sokan szorultak orvosi, kórházi ellátásra.
Felhívta rá a figyelmet, hogy a koronavírus most is itt van köztünk, a vírusvariánsok egyre több embert betegítenek meg. Mint mondta, most arra van lehetősége, hogy tíz beteg bevonásával vizsgálják: a szájon át szedhető vizsgálati készítmény csökkenti-e a betegség időtartamát és/vagy súlyosságát a közelmúltban Covid19 betegséggel diagnosztizált olyan emberek körében, akiknél alacsony vagy fokozott a tünetek súlyosbodásának kockázata.
Dr. Zilahi Zsolt azt is elmondta, olyan személyeket lehet bevonni – önkéntesként – a vizsgálatba, itt az ő praxisában is, akik nemrég tapasztalták a Covid tüneteit, öt napon belül lett pozitív a Covid-tesztjük (ez az első, hogy megfertőződtek a vírussal), nincsenek súlyos tüneteik, nem kaptak, és nem is tervezik, hogy a vizsgálat ideje alatt koronavírus elleni vakcinát kapjanak, valamint elmúltak 18 évesek.
Jelenleg nincs jóváhagyott orális, azaz szájon át szedhető gyógyszer a Covid19 betegségre. Aki részt vesz a vizsgálatban, nemcsak önmagának, hanem globálisan is segítséget nyújthat a koronavírus legyőzéséhez, ahhoz, hogy az emberek a lehető legkevesebb szövődménnyel, kórházi ellátás nélkül gyógyulhassanak meg a már milliók életét követelő SARS-CoV-2-fertőzésből. A tablettából öt napon át kell 12 óránként egy szemet bevenni, azaz naponta kétszer egyet. Minden esetben a kezelőorvos dönti el, hogy a hagyományos terápia mellett vagy helyette alkalmazza az új készítményt, azonban koronavírus elleni kezelés nélkül senki sem marad. Folyamatosan, naponta ellenőrzik, monitorozzák a betegeket, majd következik egy 28 napos utánkövetés, hogy pontosan felmérjék az egészségi állapotukat.
Dr. Zilahi Zsolt hozzátette azt is, hogy a vizsgálatot az OGYÉI hagyta jóvá az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottságának pozitív állásfoglalása alapján. A klinikai vizsgálattal kapcsolatban minden további információ az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által jóváhagyott betegtájékoztató anyagban érhető el, de a nyíregyházi háziorvostól is kérhető bővebb tájékoztatás.