Szentképekkel várták az ellentüntetők Hadházyékat a Ferenciek terén
A hatalom azt próbálja elhitetni, hogy „mindent megtehet velünk, nem lehet ellene hatékonyan fellépni", ez a rendszer lényege, „de ahogy rájövünk, hogy ez nem igaz, vége a hatalomnak" – mondta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Budapesten, kedden.
A politikus a Ferenciek terén a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tartott tüntetésen a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több pedagógusának három évvel ezelőtti elbocsátására emlékezve, annak a véleményének adott hangot, hogy ha a menesztett tanárok maradék kollégái ötvenen, hatvanan, százan azt mondták volna, addig nem tanítanak, amíg vissza nem veszik őket, ma is ott tanítanának, és valószínűleg a rendszer is megdőlt volna.
Nem jöttek rá, hogy nem igaz az, hogy a rendszer ellen nem lehet hatékonyan fellépni, sok millióan nem jöttek rá, de egyszer rá fognak jönni, és akkor vége lesz a rendszernek – közölte.
Hadházy Ákos az általa meghirdetett keddi demonstrációkról azt mondta, minden kitartó kiállásnak lesz eredménye.
Úgy vélte, példát mutatnak, megmutatják, mi az, hogy követelni valamit, mi az, hogy nem abbahagyni, ha a követelés nem teljesül.
„Kellemetlenek, és veszélyesek vagyunk a hatalomra, őrizzük azt a parazsat, amire a kormánynak sokkal jobban meg kell gondolnia, önt-e olajat" - fogalmazott.
Az országgyűlési képviselő utalva arra, hogy az egy héttel ezelőtti demonstráción incidens történt a tüntetők és a közeli ferences templom hitéleti tevékenységének zavarását tudtukra adó ferences rendi szerzetes között, elnézést kért az esetleges verbális inzultusokért. Egyúttal köszönetet mondott a tüntetőknek, hogy nem hoztak olyan táblát, amely vallási érzékenységet sértene, valamint arra kérte az egybegyűlteket, ne legyenek skandálások sem.
Közölte, a templomigazgatóval megállapodtak abban, hogy jövő hét keddtől a Ferenciek téri buszmegálló melletti területen demonstrálnak.
Hadházy Ákos kiemelte, hogy az esetet az „aljas és mocskos propaganda" megpróbálta felhasználni. Jelezte, a propaganda hazugságai közül a legjobban az háborítja fel, amikor azt sugallják: azok, akik a kormányt támadják, hogy az egyházat támadják.
Majtényi László jogász, egyetemi tanár azt mondta: alkotmányjogi alapelvnek tartja, hogy az államnak nincs véleményszabadsága.
Az államot nem azért tartjuk, hogy politikai véleménye legyen, a feladata az, hogy szervezze a társadalom életét, elősegítse a jólétet, támogassa, szolgáltassa a magas színvonalú oktatást, egészségügyi ellátást adjon a polgároknak, legyen közbiztonság, és egyebek mellett megfelelő közlekedés – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, az államnak van beszédjoga, különösen járvány, árvíz, földrengés, gazdasági válság idején, joga és kötelessége tájékoztatást adni, „de a magyar állam nem így működik, folyamatos kampányüzemmódban van, amely jogellenes", mert „politikai vélemények artikulálására az egyénnek és a pártoknak van joga".
Hadházy Ákos a demonstráció végén arra kérte az egybegyűlteket, sétáljanak el a Kölcsey Ferenc Gimnázium épülete elé, ahol hét tanár három éve történt elbocsátásának évfordulóján megemlékezést tartanak.