A Fidesz kettétörte az önkormányzatiságot
A helyi önkormányzatokról is szó volt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
Hiszékeny Dezső MSZP-s képviselő az önkormányzatiságról szólva, arról beszélt: a rendszerváltástól 2010-ig az önkormányzatok két évtizeden át „érdemben tudtak működni", 2010-et követően az újra erőre kapó önkormányzatiságot azonban „kettétörték". Ma Magyarországon a helyi önkormányzatok az állami bevételek alig hat százalékával gazdálkodhatnak – bírált.
Tiszta, átlátható működési rendet sürgetett, amelyet a különböző önkormányzati szerveződésekkel átbeszélve alakítanak ki. A 2026 utáni új kormánynak meg kell erősítenie az önkormányzatok gazdasági, szervezeti és döntéshozatali önállóságát; biztosítani kell az önkormányzati alapjogok alkotmányos védelmét, valamint képessé kell tenni őket anyagilag is feladataik ellátására, a feladataikat pedig sarkalatos törvényben kell rögzíteni. Továbbá újra képessé kell tenni az önkormányzatokat oktatási és szociális intézmények fenntartására – érvelt a helyi közösségek cselekvési terének biztosítása mellett.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte: 2010-et követően a kormány 1368 milliárd forintnyi adósságtól mentesítette az önkormányzatokat, miután a 2010 előtti, Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt „az adósságba belefullasztották a településeket".
Azokat a közfeladatokat, amelyek meghaladták az önkormányzatok teherbíró képességét, a kormány átvette, annak érdekében, hogy az emberek a közfeladatokat a településeken ne a teherbíró képesség függvényében, hanem egyenlő színvonalon kaphassák meg – mutatott rá az államtitkár.
Közölte: a kormány az energiaválságban nem csak a háztartásoknak segített, hanem 2023-ban már százmilliárd forintnyi plusz támogatást nyújtott az önkormányzati energiaterhek csökkentésére, és a következő évben is 83 milliárd forintot adott. Az önkormányzatok támogatásának keretösszege 2024-ben már meghaladta az ezermilliárd forintot, idén pedig ezt több mint tíz százalékkal növelték – sorolta.