Jön az újabb Covid-oltási szezon
A jelenlegi vírusos megbetegedések többségét a SARS-CoV-2 vírus okozza – mondta az InfoRádióban Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója. Hozzátette: az oltások október végétől lesznek indokoltak és elérhetők.
Emelkedik a légúti tünetekkel orvoshoz fordulók száma, és a beküldött minták azt mutatják, hogy jelenleg a megbetegedések hátterében elsősorban a SARS-COV-2 vírus áll.
Mint Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója az InfoRádióban elmondta, 2023-ban vége lett a koronavírus-világjárványnak – akkor zárta le a WHO –, azóta pedig eltelt két év, és a tapasztalat szerint mégis a koronavírus áll a vírusos megbetegedések hátterében, nem az influenza vagy egyéb kórokozók.
„Ez a Covid megbetegedés már teljesen más, mint a pandémia idején volt, sokkal kisebb betegségterhet jelent a lakosság számára, azaz sokkal enyhébb megbetegedéseket látunk. És ugyan a betegségek száma emelkedett – a tünetek: láz, hőemelkedés, köhögés, orrfolyás, rossz közérzet –, de a súlyos megbetegedések száma, ami aggodalomra adna okot, nem emelkedik” – szögezte le.
Ebben a helyzetben fontos, mikor jönnek a védőoltások az influenza, de akár a Covid ellen is: október végén.
Indokoltsága, hogy a téli hónapokban többet vannak együtt sokan zárt térben az emberek, kevesebbet vannak a szabad levegőn, ami kedvez a légúti fertőzések terjedésének.
A WHO májusban állapítja meg az aktuális Covid-vakcina összetételét, és csak ezután kezdődhet meg az oltóanyag gyártása; minden új összetételre külön engedélyt kap a védőoltás, úgyhogy a vakcina is az őszi hónapokra elérhető, Magyarországon tehát október végén, november elején.
Hogy most kinek kell Covid-vakcina, arról Galgóczi Ágnes azt mondta, elsősorban az időseknek és a krónikus megbetegedésekben szenvedőknek, gyengébb immunrendszerűeknek.
Az aktuális szennyvízadatok alapján nem számítanak arra, hogy a következő napokban, hetekben akár jobban beindulna egy járványszezon, de folyamatosan nyomon követik a helyzetet.