1991 – Egy másik pápa Magyarországon  

Odze György 2021. szeptember 14. 16:03 2021. szept. 14. 16:03

Nem meglepő, hogy a regnáló pártszövetség vezetői sütkéreznek az eukarisztikus napfényben, és úgy tesznek, mintha a pápa látogatása az ő érdemük lenne és a Vatikánnal – hivatalos nevén Apostoli Szentszék – kialakított kapcsolat Semjén Zsolt személyes érdeme lenne. „A világ Magyarországra figyel” – állította Novák Katalin, és persze más nagyotmondások is elhangzottak,  Szijjártó pedig kiemelte, hogy „Gyurcsány idején nem volt pápai látogatás”, amiből nyilvánvaló, hogy az első számú közellenség nevének minden propagandamondatban szerepelnie kell. 

Ezek, és személyes érintettségem miatt is felidézném II. János Pál 1991-es magyarországi látogatását és annak előzményeit. Talán nem mindenki tudja, hogy lengyel származású volt, Karol Wojtyla néven korábban krakkói bíboros, az első pápa, aki az akkori szocialista világból érkezett. Megválasztását 1978-ban nagy érdeklődés követte Magyarországon, sem a politikusok, sem az egyszerű emberek nem tudták elhelyezni ezt a két szót egymás mellett: „lengyel pápa”.  

Ma már nyilván kevesen tudják, hogy Kádár János 1977-ben egy hivatalos olaszországi utazással összekötve, a pápa meghívására járt a Vatikánban, ahol a hivatalos kifejezés szerint „audiencián vett részt”, és lényegében ezzel kezdődtek kapcsolataink a Szentszékkel. A külügyi levéltárban található dokumentumok szerint a magyar pártvezetés már a nyolcvanas években foglalkozott II. János Pál meghívásával, erre Szent István király halálának 950. jubileumi éve, az 1988-as év volt a megfelelő alkalom. El is kezdődtek az óvatos egyeztetések, ám a látogatás időpontja a felgyorsult politikai változások miatt eltolódott, így történt meg az a furcsaság, hogy egy szocialista országból kapta a meghívást és végül egy demokratikus ország várta 1991-ben.  

Nagyon sokat utazott, több mint száz országot látogatott meg, és olyan helyeken is járt, ahol pápa előtte még sohasem, így Nagy-Britanniában, Romániában, felkeresett egy mecsetet Damaszkuszban és elment Auschwitz-ba is. 

És akkor személyes érintettségemről. 1990 nyarán kitűzték a pápai utazás időpontját – 1991. augusztus 16-20 –, azonnal meg is alakult a Nemzeti Előkészítő Bizottság, ennek tagja volt többek között a Magyar Tudományos Akadémia, aminek akkor sajtófőnöke voltam és így számos ülésre meghívtak. János Pál szeretett volna találkozni magyar tudósokkal és művészekkel, így került a programba az Akadémia. Ami élesen megmaradt bennem, az a felfokozott izgalom és tanácstalanság, ami az érkezés napjának közeledtével egyre csak fokozódott. A kormányhivatalokban nagy volt a keveredés, ott voltak még a Régiek, akik közül sokan már nem érezték magukénak ezt az ügyet, és az Újak, akik lelkesek, de gyakorlatlanok és felkészületlenek voltak. Vatikánból is egymást érték a küldöttségek, a szervezőknek milliónyi kérdést tettek fel, amikre sokszor csak nagy nehézségek árán találtuk meg a válaszokat. Sok évvel később, már külügyes koromban, hasonlót éltem át, amikor II. Erzsébet budapesti látogatása előtt az udvarhölgyek előkészítő küldöttsége azon morfondírozott, hogy milyen cipőt húzzon az uralkodó a Vár macskaköveire. 

Én a Sajtó Albizottság magyar tagja voltam, nekem a korábbi öt év külszolgálat, a nemzetközi ismereteim és a magabiztos angol nyelvtudás sokat segített, így például tudtam, hogy az Osservatore Romano egy vatikáni napilap, ami 1861 óta minden nap megjelenik és a pápa külföldi útjaira különszámot jelentet meg.  

A korra jellemző, hogy a pápa vidéki látogatásaihoz utakat kellett építeni, telefonvonalakat telepíteni, és számos helyen a ma már történelmi ereklyének számító telefax-berendezéseket elhelyezni, ami az akkori kommunikáció fő eszközének számított és a használatához külön oktatni kellett a személyzetet. 

Gyors ütemben készült a XII. kerületi Gyimes utcában a vatikáni nunciatúra (nagykövetség), mert ez volt a pápa budapesti lakóhelye.  

A „találkozó az értelmiséggel” programot az Akadémia várbéli épületének dísztermében tartották, a művészek és tudósok már jóval a szombat délutáni időpont előtt érkeztek, a pápát Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Kosáry Domokos akadémiai elnök várta, amennyire emlékszem, a legjobb hangulatban. 

János Pálról köztudott volt, hogy sok nyelvet beszélt, és erre az alkalomra magyarul is igyekezett megtanulni. Erről a Parlament előtt tartott beszédében ezt mondta. „Mindenekelőtt szeretném elnézéseteket kérni a rossz magyar kiejtésemért. Minden magyarnak, s főként a fővárosiaknak meg kell bocsátaniuk nekem ezért. Biztosítalak titeket, hogy amire lehetőségem volt, azt megtettem. Nyilvánvalóvá vált, hogy nyelvetek nagyon szép és nagyon igényes, valójában egy szűk kapu. Olyan szűk, mint az a kapu, amelyen át a mennyországba kell bejutnunk”.

Jeles mondat volt. Öröklődött.