2,9 milliárdos NAV-os tendert nyert Balásy Gyula féltestvére
Balásy Gyula az a vállalkozó, aki ki akart maradni a 100 leggazdagabb magyar című kiadványból. Féltestvére, Bulcsú, egy ideje Nyerges Zsolttal üzletel és ennek meg is van az eredménye.
2,9 milliárd forintos megbízást nyert a NAV-tól a Fornax ITC Infokommunikációs Megoldások Kft – derül ki az európai közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A cég „VEKTOR fejlesztése és támogatása a NAV részére” tárgyában kapta a megbízást. „A fejlesztés célja a NAV hatáskörébe került végrehajtási feladatok informatikai hátterének megújítása” – derül még ki a hirdetményből.
A Fornaxról azt érdemes tudni, hogy Balásy Bulcsú cége. Bulcsú pedig nem más, mint Balásy Gyula, a kormány propaganda tendereinek állandó győztesének a féltestvére. Balásy Gyula New Land Média Kft-je 2016. óta nyeri el a propaganda minisztérium megbízásait. Előtte is dolgozott ugyan a kormánynak, de kis hal volt, az azóta kegyvesztetté vált Kuna Tiborhoz (aki fiktív számlákkal próbált még nagyobb hasznot húzni az állami megrendeléseiből – emiatt bíróság elé is kellett állnia) és Csetényi Csaba cégcsoportjához képest. A napokban azzal került a hírekbe Balásy Gyula, hogy kiderült, ő az a titokzatos reklám vonalon nyomuló vállalkozó, aki azt kérte a 100 leggazdagabb magyart készítő lap szerkesztőitől, hogy maradjon ki – 11 milliárdos vagyona ellenére – a kiadványból.
Féltestvére, Bulcsú pedig szintén nagy nyertese egy ideje az állami tendereknek, ehhez azonban nála azért az is kellett, hogy a mostani nyertes cégét is tulajdonló Visioners Zrt hetven százalékát felvásárolja Nyerges Zsolt, Simicska Lajos korábbi üzlettársa. Az Átlátszó cikkéből tudható, hogy ezután nem sokkal, a cégcsoporthoz tartozó Fornax – más győztesekkel együtt – szoftverbeszerzési keret-megállapodást nyert 28 milliárd forint értékben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság tenderén. A mostani 2,9 milliárdos megbízás a Fornax eddigi éves bevételeihez képest is figyelemre méltó összeg, hiszen az utóbbi öt évben jellemzően a mostani megbízási díj felét se érte el a cég árbevétele. Egészen pontosan 2016 volt a legjobb évük, akkor 1,215 milliárd forintos bevételt és 26 milliós adózás előtti nyereséget realizálhattak.