Szijjártó Péter: az EB újabb durva mélyütést vitt be az európai gazdaságnak

HírKlikk 2025. augusztus 2. 06:00 2025. aug. 2. 06:00

Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető panelbeszélgetésen vett részt az MCC Feszten, ahol először is a frissen létrejött európai vámmegegyezésről beszélt, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy héten belül Kína és az Egyesült Államok is „feltörölte a padlót ".

Aláhúzta, hogy ez fantasztikus az amerikai fél számára, s bizonyítja, hogy Donald Trump elnök komolyan gondolta, hogy „Amerika az első ", azonban Európára nézve, óriási kudarcot jelent.

Úgy vélekedett, hogy a történtek bizonyítják Ursula von der Leyen alkalmatlanságát, és kifejtette, hogy „egy szupernehézsúlyú és egy légsúlyú bokszoló ütközéséből nagyon ritkán szokott kijönni, hogy kiütéssel nyer a légsúlyú, általában kiütéssel szokott nyerni a szupernehézsúlyú, és most ez történt ".

Rámutatott, hogy Brüsszelben azt próbálták ünnepelni, hogy az amerikai fél eddig 10 százalékos vámot fizetett az európai export után, és folyamatosan nullát fog, fordítva viszont az eddigi 2-4 százalékos helyett 15 százalékos vámkulcsok lesznek érvényesek.

„És ezt kezdték ünnepelni. Csak annyira gáz volt, annyira ciki volt, hogy ez még az európai mainstream liberális sajtónak meg a magyarországi lerakatainak is egy idő után vállalhatatlan lett" – fogalmazott.

Az Európai Bizottság újabb, nagyon durva mélyütést vitt be az európai gazdaságnak. Pont úgy, ahogyan a Covid alatt SMS-ben rendelt vakcinákkal, amik nem érkeztek meg, a háború alatt számolatlan fegyver és pénz küldésével Ukrajnának, a vámokkal a kínai elektromos autógyártókkal szemben" – sorolta.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Európai Unióban akkor jöhet majd egy komolyabb változás, ha több országban is patrióta kormány kerül hatalomra.

„Eljutottunk odáig, hogy Európa számos országában a patrióta párt vagy első lett Ausztriában, Hollandiában, vagy kiemelkedően erősséggel bejött az élmezőnybe Németország, Portugáliaó. De odáig nem jutottunk el, hogy ezeket ne lökték volna ki a kormányzásból. És akkor jött létre a negyedik párt, a kormány első demokratikus állapota, hogy, hogy"– emlékeztetett.

Ezt követően rátért az ukrajnai háború témájára, és kiemelte, hogy az előző amerikai adminisztráció a tavalyi elbukott választás után számos olyan intézkedést hozott Donald Trump elnök beiktatásáig, ami rendkívül megnehezítette a béketeremtést, ahogyan az európai szövetek is aláássák az ezt célzó erőfeszítéseket.

Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyári békemissziója után milyen támadások érték a kormányt Európában, akkor is a béketárgyalásokat kívánják előmozdítani, de most az akkori bírálók éppen erről beszélnek.

„Most kérdezem én, hol hiteles ez? Ki az, aki elhiszi a nyugat-európaiaknak, hogy akik éveken keresztül a béketárgyalások, a tűzszünet ellen érveltek, (…) azok most ezt komolyan gondolják? Hát ne nézzenek már hülyének minket. A nyugat-európaiak abban érdekeltek, hogy a háború folytatódjon" – mondta.

Mégpedig szavai szerint azért, mert amíg tart a háború, addig el lehet kerülni a felelősségre vonást az utóbbi évek elhibázott, káros Ukrajna-stratégiája miatt.

A miniszter nehezen elképzelhetőnek nevezte, hogy Kijev kedvezőbb áron tudna békét kötni, mint három és fél évvel ezelőtt, ugyanis az ország nagy része már Oroszország ellenőrzése alatt áll.

A szomszédos ország esetleges NATO-tagságáról közölte, hogy az ukránokat gusztustalan módon átverték, naiv illúziókba kergették őket azzal, hogy elhitették azt, hogy lehetséges a belépés, de az új amerikai kormányzat határozottan jelezte, hogy erre nem kerülhet sor.

Az európai uniós csatlakozás kérdése kapcsán pedig megerősítette, hogy ehhez egyhangú döntésre van szükség, márpedig „nincs olyan helyzet, amikor is egy Orbán Viktor-vezette, magyar nemzeti kormány igent mondana Ukrajna erőltetett, gyorsítósávon történő európai csatlakozására ".

Majd kijelentette, hogy ez mélyen ellentétes lenne a nemzeti érdekekkel.

„Ha Ukrajnát benyomják az Európai Unióba, onnantól kezdve. egyrészt importáljuk a háborút, amit nem kéne, importáljuk az ukrán maffiát, amit nem kéne, importáljuk az összes egészségtelen, az európai, s magyar élelmiszer-biztonsági sztenderdekkel köszönőviszonyban sem érkezett, ócska mezőgazdasági termékeket, szépen importáljuk a magyar munkaerőpiacot, nem köszönjük a munkaerőt .

Forrás: MTI