Cseh csoda, magyar valóság

Dr. Dávid Ferenc       2025. augusztus 2. 13:00 2025. aug. 2. 13:00

Csehországban az árhatásokkal és szezonálisan kiigazított bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az előzetes becslés szerint 0,2 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Az előző év azonos negyedévéhez képest 2,4 százalékkal bővült. A gazdaság az idei második negyedévben ugyanolyan ütemben nőtt, mint az első negyedévben. Az előző év azonos időszakához képest a GDP 2,4 százalékos éves növekedését a belföldi kereslet, különösen a háztartások végső fogyasztási kiadása és a bruttó tőkefelhalmozás támogatta” – tájékoztatott Vladimír Kermiet, a Cseh Statisztikai Hivatal (CZSO) Nemzeti Számlák Osztályának igazgatója. A nemzetgazdaság gazdasági tevékenységeinek abszolút többsége sikeres volt, így az építőipar is. A foglalkoztatottság 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest; az előző év azonos negyedévéhez képest pedig 1,0 százalékkal. (Cseh Statisztikai Hivatal – 2025. július 30.)

Rögzítsük! A cseh GDP idén a második negyedévben 0,2 százalékkal növekedett az első negyedévhez képest, és 2,4 százalékkal bővült 2024. második negyedévéhez viszonyítva. (A cseh gazdaság 2025. első negyedévben is 2,4 százalékkal gyarapodott 2024. első negyedévéhez képest.) Szép, egyenletes fejlődés, figyelembe véve azt is, hogy a foglalkoztatás is bővült 0,4 százalékkal, illetve 1 százalékkal.)

Mi történt nálunk?

„A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest a GDP 0,2 százalékkal emelkedett, míg a megelőző negyedévhez viszonyítva GDP 0,4 százalékkal nőtt az igazított adatok szerint. 2025 harmadik és negyedik negyedévében a magyar gazdaság éves alapon 1-2 százalék körüli GDP-bővülést érhet el, így az év egészét tekintve, 1 százalékos GDP bővülés várható. A második negyedéves GDP alakulására negatívan hatott a kedvezőtlen külső környezet (pl. a vámháború és a német gazdaság gyenge teljesítménye), továbbá a mezőgazdaság gyengébb teljesítménye, amely a kedvezőtlen időjárás miatt fellépő aszályra vezethető vissza, amit az élénk fogyasztásnak köszönhetően, a szolgáltatói ágazatok növekedése, valamint az építőiparban bekövetkezett fordulat ellensúlyozott. Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a reális, ha béke lesz, a növekedés gyorsulni fog. Minél előbb lesz béke, annál gyorsabb lesz a gazdaság növekedési üteme”. (NGM – 2025. július 30.) Azt „elfelejti” megemlíteni az NGM, hogy 2025. I. félév/2024. I. félév viszonylatában 0,1 százalékos a visszaesés.

  1. Az Orbán Viktor-Nagy Márton tandem az év elején még 3,4 százalékos GDP-gyarapodásról ábrándozott, de hét hónap elteltével, világosan látszik, hogy éves alapon ennek az egyharmada sem fog teljesülni. Azt nem tudom, hogy cseh barátaink mire számítottak 2025. januárjában (és mivel kábította a cseh kormány a népet), de az biztos, hogy az idei I. és II. negyedévi cseh gazdasági teljesítmény elismerésre méltó.
  2. A cseh gazdaság – a magyarhoz hasonlóan – ezer szállal kötődik a „gyengén teljesítő” német gazdasághoz, de láss csodát, Csehország ennek ellenére is fejlődőképes. (Itt jelzem, hogy a Škoda a Volkswagen Csoport tagja).
  3. Az NGM- közlemény a vámháborút is okolja a magyar gazdaság „fékezett habzásáért”. Szerintem a vámháború az iparosodott Csehországot ugyanúgy sújtja, de mégsem gátolja a cseheket a „combosnak” nevezhető növekedésben. A Nagy miniszter által emlegetett aszály pedig nem csak a magyar mezőgazdaságra van negatív hatással, hanem vélhetően a csehre is.
  4. Az orosz-ukrán háború negatív következményei már csak azért sem kerülhetik el Csehországot, mert az orosz invázió kezdete óta 380 ezerre tehető az ukrán bevándorlók száma, amivel lakosságszám-arányosan a csehek nyújtottak otthont a legtöbb menekültnek. Ilyen tömeg Magyarországon nem telepedett le. Ellentétben hazánkkal, a csehek a fegyverszállításban is részt vettek. Tehát a tehervállasában is élen járnak, nem csak a GDP-gyarapodásban.
  5. Magyarországon a foglalkoztatottak létszáma – ha nem is drámai mértékben – de csökken. A cseh adatok e területen bővülésről számolnak be.

Nem ragozom tovább. Lehet másra mutogatni (Németország), lehet okokat keresni (orosz-ukrán háború), de talán szerencsésebb lenne szembenézni a tényekkel és arra koncentrálni, hogy a magyar kormány mit tudna tenni a csehekéhez hasonló eredmények elérése érdekében. Magyarázkodásban és vádaskodásban régóta a spiccen vagyunk, időszerű lenne most már a gazdaság dinamizálásának kérdéseivel is foglalkozni!