Rendőrhiány!
Átfogó rendészeti fellépést hirdetett meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Police.hu-n olvasható közlemény szerint bár a budapesti rendőrség vezetését 2020 fős rendőrhiánnyal vette át az új főkapitány – a belügy egy szintén csütörtöki közleménye szerint országosan 8992 fő hiányzik a rendőrségi állományból –, a következő egy hónapban átfogó rendészeti intézkedések várhatók. Ahogy írták, a rendőrség saját tapasztalatai, a lakossági jelzések és a kerületi önkormányzatokkal folytatott egyeztetések alapján „megerősített rendőri jelenléttel, a BRFK különböző szervezeti egységeinek és társszerveinek együttműködésével komplex közterületi ellenőrzések zajlanak” majd.
A Belügyminisztérium szerint a rendőrségnél 20,2 százalékos a létszámhiány, ez Budapesten különösen extrém, a Tisza-kormány több mint 38 százalékos hiánnyal vette át a BRFK-t. Budapest négy belső kerületének polgármesterei közös fellépést sürgetnek a főváros romló közbiztonsági helyzetének javítása érdekében.
A helyzet súlyos, a budapestiek nem várhatnak a jövő évi költségvetésre vagy egy hosszú távú reformprogram eredményeire. A kerületvezetők – Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület) és Soproni Tamás (VI. kerület) – elvárják a gyors cselekvést. Bérpótlékot, jogköröket, kamerákat és fokozott rendőri jelenlétet kérnek, de – meglepetésemre – szerkezeti/szervezeti átalakításra nem tesznek javaslatot, amit én most megkísérlek. (Zárójeles megjegyzés: népszámlálási adatok szerint Budapest lakossága 2011-ben 1.733.685 fő, 2022-ben 1. 682. 426 fő volt, a csökkenés meghaladja az 50 ezer főt.)
Terézváros 35.000 lakos
Erzsébetváros 51.000 lakos
Együtt 86.000 lakos
Józsefváros 71.000 lakos
Ferencváros 58.000 lakos
Együtt 129.000 lakos
Várkerület (I. kerület) 26.000 lakos
Belváros (V. kerület) 26.000 lakos
Együtt 52.000 lakos
Felmerült-e bárkiben is, hogy a rendőri erők koncentrálása, a költségek csökkentése és a meglévő létszám ésszerűbb foglalkoztatása érdekében közös kerületi rendőrkapitányságokat hozzanak létre? Kevesebb magas rendfokozatú parancsnokkal és több közterületen mozgó rendőrrel! Itt jelzem, hogy van rá példa, a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság egy címen található (1204 Budapest, Török Flóris utca 78-82), igaz ehhez Soroksár 1995-ös „önállósodása” is kellett. Nézzük Budapest „nagy” kerületeit: Újbuda 132 ezer fő, Óbuda 125 ezer fő, Angyalföld és Zugló 120 -120 ezer fő. Alapterületük is jóval meghaladja a belső kerületek méreteit, így ezekben az esetekben indokolt lehet az önálló kerületi kapitányság léte.
De hetven-nyolcvanezer lakos alatti városrészekben is?! A 200 ezres Debrecen nem rendelkezik közigazgatási kerületekkel, a várost hagyományosan városrészekre, lakótelepekre és egykori kertségekre osztják, ennek megfelelően nincsenek is kerületi kapitányságok. A 138 ezer lakosú Pécsett ugyanez a helyzet.
Visszatérve a fővárosra. Nem vagyok a kérdés szakértője, de a hétköznapi racionalitás jegyében felteszem a kérdést: a belügyminisztérium illetékesei és az említett önkormányzati vezetők nem tűzik napirendre az általam említett kerületek esetében a szervezeti változtatást? Érdemes ragaszkodni a 23 kerület 22 rendőrkapitányság (plusz a Budapesti Rendőrfőkapitányság) modellhez? A 23 fővárosi közigazgatási kerület (és a hozzákapcsolódó költséges testületek) számának ésszerű redukálását sem tartanám ördögtől valónak, de belátom, hogy ennek megvalósulására semmi esély.
Varázsütésre nem lesz több rendőr az országban. A számok nem hazudnak: 2014-ben 3.060-an jelentkeztek a két évig tartó tiszthelyettesi képzésre, 2022-ben már csak 460-an. 2022-ben négyezer rendőri állás volt betöltetetlen Magyarországon, ma majdnem kilencezer (!). Természetesen szükség van gyors és hatékony intézkedésekre, de csaknem tízezer új rendőr „előállítása” kizárólag egy hosszabb távú reform keretében lehetséges. Ennek a változtatásnak része lehet az általam leírt javaslat is.