4,5 milliós vissza nem térítendő támogatást igényelhetnének a kezdő vállalkozók, ha lehetne regisztrálni a honlapon
Hónapok óta várták augusztus elsejét azok a vállalkozók, akik élni szerettek volna a kormány által kínált vissza nem térítendő támogatással.
Kedd reggel nyitották meg a regisztrációt, 10 óra helyett 10.30-kor, és nem is az eredeti oldalról, hanem a Facebookon közölt linkre kattintva juthatnak el a pályázók a megfelelő oldalra. Csakhogy az oldal a nyitás óta elérhetetlen.
A következő posztjuk szerint a nagy érdeklődés miatt, nem zárják be a regisztrációt az első 1500 ember előtt, arról viszont nem adtak információt, hogy végül mennyi pályázatot bírálnak el sikeresként, marad-e az 1040, vagy esetleg megemelik ezt a számot is.
A támogatás azért kecsegtető, mert a feltételek viszonylag egyszerűek: magyar állampolgárság, magyar lakcím, 18-64 év közöttiek, általános iskolai végzettséggel rendelkezők pályázhatnak, akik főállású vállalkozóként dolgoznának és két éven keresztül fenntartanák az induló vállalkozást.
Ehhez a kormány pedig ad maximum 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
Mást sem kell tennie az embernek, csak regisztrálni az OFA honlapján, ha lehetne. A regisztráció több lépésből áll, az egyik egy 25 kérdésből álló kompetencia teszt.