60 milliárdot ad a kormány egy szlovén kikötő bővítésére
|
2017. április 7. 10:50
2017. ápr. 7. 10:50
Csaknem hatvanmilliárd forintot ad a magyar kormány egy szlovén kikötő bővítésére, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyezett meg szlovén kollégájával ljubljanai látogatásán. Az MTI tudósítása szerint Szijjártó azzal érvelt a koperi fejlesztéséhez nyújtott magyar támogatás mellett, hogy a kikötőre a nemzetgazdaság fejlesztése miatt van szükség.
A magyar vállalatok exporttevékenységük során tengeri kikötőként a koperi kikötőt használják a legnagyobb mértékben, ezért Magyarországnak különös nemzetközi érdeke fűződik ahhoz, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasúthálózat fejlesztésében is részt vegyen - idézte a magyar távirati iroda Szijjártót.
"Megállapodtunk abban, hogy Magyarország készen áll pénzügyileg is részt venni a fejlesztésben, cserébe azért, hogy magyar vállalatok hosszú távú bérleti szerződésekkel megteremthetik a jelenlétüket a koperi kikötőben, részt vehetnek a vasúti fejlesztésben, a magyar vasúti teherfuvarozó vállalatok pedig részt vehetnek abban a holdingban, amely a beruházás köré épül" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.