A megfelelő egészségügyi ellátáshoz, kormányzati akarat és több pénz kell

HírKlikk 2020. május 22. 14:47 2020. máj. 22. 14:47

Az egészségügyért felelős Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének elhibázott lépéseiről beszélt – a koronavírus-járvány kapcsán – pénteken a szocialista Bangóné Borbély Ildikó. Az ellenzéki politikus szorgalmazta, hogy a kormány legalább 700 milliárd forinttal fordítson többet egészségügyre, és hozzon létre önálló egészségügyi minisztériumot, amelynek élén kompetens vezető áll.

Az MSZP országgyűlési képviselője a párt Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök történelminek nevezte Kásler Miklós érdemeit.

A miniszterelnöki kinyilatkoztatás kevés lesz ahhoz, hogy meggyőzzék a magyar embereket erről – fogalmazott.

Hozzátette: egészségügyi szakértők szerint, többen haltak meg és halnak meg azért, mert nem kapták meg a járvány miatt a megfelelő ellátást, mint a koronavírus okán. Példaként említette annak a 33 éves nőnek az esetét, akinek szerinte gyógyítható betegsége volt, de az egészségügy leállása miatt, nem kapott időben megfelelő ellátást.

Szóvá tette a mintegy 36 ezer kórházi ágy kiürítését is, amiért szerinte az emberi erőforrások minisztere nem vállalja a felelősséget, ezért emberileg is alkalmatlan a feladatára.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, mindenkinek meg kell kapnia a megfelelő egészségügyi ellátást. Ehhez kormányzati akarat és több pénz kell – legalább 700 milliárd forinttal többet kell biztosítani erre a területre.

Úgy összegzett: a kormány ne mostohagyermekként kezelje az egészségügyet, hozzon létre önálló, felelős egészségügyi minisztériumot, élén hozzáértő szakemberrel, aki kiáll a döntéseiért és figyelembe veszi a szakma véleményét.

Forrás: MTI/Hírklikk