A cserbenhagyás költségvetésével szemben, az MSZP európai minimumprogrammal védi meg az embereket

HírKlikk 2020. május 28. 11:32 2020. máj. 28. 11:32

A kormány megint olyan költségvetést nyújtott be, ami nem segíti az emberek életminőségét. Az MSZP javaslata azonban biztosítja, hogy célhoz kötött pénzek érkezzenek az országba – erről beszélt Ujhelyi István, az MSZP európai képviselője szerda este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Átvágják a nyugdíjas társadalmat is, ahelyett, hogy most adtak volna nekik, amikor nagyon kellett mindenkinek, főleg a legszegényebb családoknak. Semmivel sem lesz nagyobb a nyugdíjkassza, ez cserbenhagyás” – mutatta be egy példán Ujhelyi István, miért nevezi pártja a cserbenhagyás költségvetésének a kormány terveit.

A szocialisták EP képviselője elmondta, szerinte a kormány feladata most az lenne, hogy a létező összes EU-s támogatást megszerezze Magyarország számára, de szeretik letagadni az uniótól kapott pénzeket – noha sok ilyen forrást használnak.

Ujhelyi jelezte, annak, hogy Orbán visszaadja a vészhelyzeti teljhatalmat, az lehet az oka, hogy az unió láthatóan érzékenyen reagált a magyar miniszterelnök próbálkozására. Elmondta, ahogy ott is, szerinte a most beadott saláta-törvény kapcsán is rossz szándék vezérelte a kormányt.

„Mi nagyon ott voltunk a topon az elmúlt hónapokban, ennek köszönhető, hogy most egyszerre két dolog van az asztalon, egy elképesztő nagyságrendű újjáépítési terv Európában, a másik pedig ez a bizonyos fegyelmezés, hogy miként fogják betartatni az uniós kormányokkal a jogállamot, a költségvetési fegyelmet, a korrupciómentességet” – sorolta a szocialisták sikereit az EP-ben.

Ujhelyi István, az általa indított EU-s egészségügyi minimum programról elmondta, jól eső érzés, hogy azt nemcsak a Magyar Orvosi Kamara, de az európai orvosok érdekszövetsége is támogatja. „Ez teljes siker! Hiszen van ma Magyarországon olyan ember, a NER top-oligarcháin kívül, aki biztonságban érzi magát? Tudjuk, hová forduljunk, és állampolgári jogon megkapjuk azt, ami nekünk jár szolgáltatásként a befizetett járulékainkból? Nincs ilyen! Mi azt követeltük – és végre célba értünk –, hogy az Európai Uniónak legyen egy minimum elvárása, hogy mit kell minimum biztosítani minden uniós polgárnak”!

Ujhelyi óriási fejleménynek nevezte a szerdai bejelentést, hogy egy „irdatlanul nagy”, 9,4 milliárd eurós egészségügyi csomagot indít az Európai Unió. „Ha sikerül a kötelező minimum sztenderdeket elérni, beleértve a várólistákat, a vizesblokkokat, az orvosok, nővérek fizetését és ezáltal a mi ellátásunk javítását, akkor ezek olyan elvárások lennének, amiket be kell tartani a magyar kormánynak, különben nem jut a forrásokhoz” – tette hozzá.

Elmondta, ha megállapítja a Bizottság, hogy a magyar társadalomban 2-3 millió ember ellátása elégtelen, kötelezheti a kormányt, hogy a forrásokat arra költse. „Új rendszer jön az Európai Unió történetében, az Európai Bizottság, és az Európai Parlament nagyon szigorú feltételeket szab a pénzek elköltésében, sőt, ami nagyon jó hír a településeknek, önkormányzatoknak, hogy a közvetlen források, amikért küzdöttem, megnyílnak”!

Ujhelyi István emlékeztetett, 2021-ben indul az új uniós ciklus, ahol a kormány – ha nem tér vissza az európai uniós normákhoz, akkor – elesik a forrásoktól. 

Forrás: Hírklikk