A DK bemutatta mind a 106 képviselőjelöltjét
Dobrev Klára a DK vasárnapi kongresszusán bemutatta az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjelöltjeit a 2026-os választásokra.
A Demokratikus Koalíció elnöke a párt jelöltbemutató kongresszusán arról beszélt, hogy 106 bátor és elkötelezett nő és férfi vállalta a szolgálatot a párt színeiben a 2026-os választásokra. Hangsúlyozta: ők nem néhány hónapos kampányra, hanem négy éves szolgálatra jelentkeztek, és már alig várták, hogy bemutassák őket a nyilvánosságban.
Dobrev – a Tisza Párt elhúzódó jelöltállítási folyamatára utalva – kiemelte: „a DK jelöltjei nem rejtőzködnek, hanem nyíltan és hitelesen állnak ki a választók elé, mert csak az győzhet, aki arcot ad a szavainak.”
Mint fogalmazott: a mi jelöltjeink nem statiszták egy kampányfotón, hanem igazi vezetők a saját közösségükben.
A politikus kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció csapata tanárokból, orvosokból, polgármesterekből, munkásokból és fiatalokból áll, akiket a baloldali értékek melletti következetes kiállás és a közösség szolgálata köt össze. Hozzátette, a DK jelöltjei azok, akiknek nem fog megremegni a kezük, amikor az oligarchavagyonok zárolásáról kell majd szavazniuk, és akik „nem hátrálnak meg a fenyegetések vagy a lejárató kampányok elől.”
A DK elnöke beszédében bemutatta a DK mind a 106 országgyűlési képviselőjelöltjét a 2026-os választásra, valamint kitért programja legfontosabb elemeire is.