A fertőzés szempontjából a karácsony kevésbé veszélyes, mint a bevásárlóközpontok
Az új típusú koronavírus már többször meglepte a tudományt, és további meglepetések sem kizárhatók. Hosszú távon ki lehet jelenteni, hogy egyre fertőzőbb lesz, és egyre kevésbé veszélyes betegséget okoz. Ugyanakkor még nem elhanyagolható – mondta a Hírklikknek Duda Ernő virológus professzor. Felhívta egyúttal a figyelmet, hogy minden olyan zárt helyen, ahol sok ember van és hosszabb ideig tartózkodunk, ott indokolt a maszk használata.
Egy dél-afrikai kutatás szerint a koronavírus következő változata még az Omikronnál is veszélyesebb lesz – írta meg a Bloombergre hivatkozva a Pénzcentrum. A cikk szerint a kutatást ugyanaz a laboratórium végezte el, amely először tesztelte az oltásoknak az Omikronra gyakorolt védekező képességét. Mint a vizsgálat összegzőjében írják: a vírus patogénebb irányban fejlődött tovább fél év alatt egy olyan valaki szervezetében, akiben volt lehetősége erre. Ez azt jelenti, hogy az új variáns súlyosabb betegséget okozhat, mint a jelenleg uralkodó Omikron törzs.
Minderről megkérdeztük Duda Ernő virológus professzort is, aki elmondta, az új típusú koronavírus már többször meglepte a tudományt. Van tehát esély arra is, hogy veszedelmesebbé válik, de ez csak egy esély, ugyanúgy, mint az, hogy Marokkó nyeri meg a labdarúgó világbajnokságot.
Általánosságban azt lehet mondani a koronavírusról, hogy egyre fertőzőbb lesz, és egyre kevésbé okoz súlyos betegséget. Jelentős változás volt az Omikron megjelenése, mert az nem annak a leszármazási vonalnak eredménye, ahonnan az Alfa, Béta, Gamma és Delta származott, hanem egy egész másik irány.
Nálunk szerencsére kevés az új eset, de nem annyira, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha mondjuk, Magyarországon ezen a héten buszbalesetben meghalna hetven-száz ember, akkor három napos gyászt rendelnénk el. Most koronavírus fertőzésben minden héten meghal 80-100-120 ember, és szinte tudomást sem veszünk róla. Ennek oka, hogy egyrészt belefásultak az emberek, másrészt, hogy ha a napi 300 haláleset lecsökken 70-re, akkor mindenki úgy érzi, vége a járványnak, nem is kell vele törődni.
Duda professzor szerint nem lenne szerencsés követni azt, amit Kínában csinálnak. Egyre nyilvánvalóbb, hogy tévútnak bizonyul a „zéró Covid” megközelítés, rettenetes következményekkel járhat. Szemmel láthatóan gazdaságilag is iszonyatosan pusztító, és pszichésen is nagyon megviseli a társadalmat, természetellenes. Nem olyan rég történt, hogy egy többemeletes épületben tűz ütött ki, és bennégtek az emberek, mert a járvány miatt nem jöhettek ki, a tűzoltók meg nem mehettek oda oltani. Ez abszolút idióta dolog – állapította meg. (Még november 24-én tört ki Ürümcsiben az a tűz, amelyben állítólag tíz ember vesztette életét, miután a Kínában érvényes szigorú járványügyi korlátozások miatt nem tudták elhagyni az épületet, egyszerűen benn égtek. A történtek miatt sokan vonultak utcára, Sanghajban szombaton már a kínai elnök és az országot vezető kommunista párt távozását követelték írta meg az Index - A szerk.). A kínai vezetés nyilvánvalóan felmérte, hogy a hagyományos vakcina kevéssé hatásos az Omikron fertőzés kivédésére (hiszen a fertőzéssel szemben a Pfizer, meg a Moderna-oltás is csak egy-három hónapig véd). Valószínűleg arcvesztés lenne, ha ők most nyugatról rendelnének – mondjuk – pár milliárd adag oltóanyagot. Nem marad más hátra, mint ragaszkodni a folyamatos bezárásokhoz, amikkel megbénítják milliós városok életét.
Hogy mi mennyire lehetünk védettek? A professzor szerint Magyarországon már nincs olyan, aki ne került volna kapcsolatba a koronavírussal, vagy oltást kapott, vagy átesett a fertőzésen az emberek túlnyomó többsége. Az egyszer beoltottak száma 6 millió körül van, és Duda Ernő úgy gondolja, hogy a be nem oltott 4 millió magyar nagy része, beleértve a gyermekeket is, már kétszer, háromszor átesett a fertőzésen. Vagy megszenvedte azt, vagy nem, de mindenképpen átesett rajta.
Amit magunkért megtehetünk, az a professzor szerint az, hogy aki a veszélyeztetett csoportba tartozik, oltassa be magát újra, mert az legalább pár hónapra, de lehet, hogy többre is védettséget jelent a fertőzéssel szemben. Azt is leszögezte, hogy akik 3-4-5 oltást fölvettek, vagy akik az oltás(ok) után megfertőződtek, a súlyos betegséggel szemben jelentős védettséggel rendelkeznek. Akinek valamilyen krónikus betegsége van, az oltassa be magát. Az összes többi embernek pedig nagyon ajánlott, hogy használja a maszkot, mert az nem csak a koronavírussal, hanem a náthával és az influenzával szemben is véd.
Duda Ernő professzor szerint a fertőzés szempontjából a karácsonyi családi összejövetelek kevésbé veszélyesek, mint a tolongás a bevásárlóközpontokban. A zárt helyeken, ahol hosszabb idő töltünk el, amikor hosszú percekig sorban állunk a pénztárnál, ha csak egyvalaki is beteg, krahácsol közülünk, az aerosol tíz-húsz méterre is elviszi a vírust. Vagyis minden olyan zárt helyen, ahol sok ember van, ahol hosszabb ideig tartózkodunk, ott a maszk használata indokolt. Aki pedig betegnek érzik magát, legyen tekintettel másokra, és maradjon otthon!