A Fidesz borzasztóan igazságtalan rezsiárrendszert erőltetett rá az emberekre

Millei Ilona 2022. január 12. 14:20 2022. jan. 12. 14:20

A gáz árának emelkedésétől, az energiaválságtól nem védi meg a magyar háztartásokat a Fidesz. A rezsicsökkentés csak arra szolgál, hogy ne a sárga csekken szembesüljenek vele az emberek – nyilatkozta Holoda Attila energetikai szakértő a Hírklikknek. Mint mondta, az energiaárak emelkedését, másutt, mindenképp meg kell fizetnünk. A rezsicsökkentés „vívmányai” arról szólnak, hogy borzasztó igazságtalan rezsiárrendszert erőltettek rá az emberekre, ami gyakorlatilag mindenkinek támogatást nyújt. Nálunk pedig, egy budai, medencés villa tulajdonosa, a rezsicsökkentés örve alatt, a fűtéstámogatásra többet kap, mint egy fél borsodi falu. Közben meg, a mintegy 4 millió fával fűtő, nem kap egy fillér támogatást sem. Ez igazságtalan. Az ellenzék ezért mondja, igenis felül kell vizsgálni azoknak a körét, akik a támogatásban részesülnek, mert nem szorul rá mindenki.

Állítólag brutális rezsiáremelés lesz Európában. A Bank of America elemzése szerint átlagosan, 54 százalékkal emelkedhetnek a lakossági energiaszámlák a 2020-as szinthez képest. Mi ennek az oka?

Már van is rezsiáremelés. Egy bolgár barátom írta, hogy náluk valami elképesztő áremelés volt: egy év alatt 2,2-szeresére nőtt a gáz ára, amit januárban még további 30 százalékkal tovább emelnek. 

Mi ennek az oka?

Az ok nem olyan bonyolult. A piaci árak egész egyszerűen így fölmentek. A piac az továbbra is forrong, kevésnek tűnik egyelőre a gáz. Nyilvánvalóan van ebben valamennyi spekuláció is, mert az mindig van egy olyan termékben, amivel a tőzsdén kereskednek. Azonban alapvetően kevesebb a piacon megvásárolható gáz, mint amire gondoltak. Mindenki arra készült, hogy ugyanaz lesz, ami tavaly meg tavalyelőtt volt, amikor nem is volt ekkora a kereslet, kicsit pangott piac. A pandémiát éppen megszenvedtük, akkor lábaltunk ki belőle. Aztán szépen „visszaindultak” az iparágak, egyre aktívabban fogyasztják az energiát. A gáztárolók meg, ha nem is üresek, de sokkal alacsonyabb töltöttségű szinten voltak Európában, mint ahogy az ilyen helyzetben ildomos lett volna. Ennek alapvetően az az oka, hogy a kereskedők kicsit elkényelmesedtek. Azt gondolták, hogy itt mindig lesz gáz, ahogy az az elmúlt években volt. Sőt, még több is volt, mint kellett, így aztán lehetett gázárral is szórakozni. Olyan azonban, hogy a mennyiség ne lett volna elég, főleg téli időszakban bármi hiány lett volna, az nem nagyon fordult elő. Ezért nem töltögették fel a tárolókat, mert az pénzbe kerül. Ez azzal járt, hogy az árak a korábbiakhoz képest eléggé elszakadtak, és most 100 euró felett vannak. 2020, de még 2021 elején is mintegy 15-20 euró körüli árak voltak megawattóránként. Ahhoz képest ezek borzasztó magas árak, 100-140 euróig is fölmennek. Ez azt jelenti, hogy a piac nyilván próbálja saját magát bebiztosítani, abból a kevésből venni úgy, ahogy tud. Ha nagyobb a kereslet, mint a kínálat, akkor az nyilván felhajtja az árakat. 

A Fidesz ebben a helyzetben valóban megvédi a magyarokat az energiaválságtól?

Lehetnék olyan naiv és eljátszhatnám, hogy „persze, hiszen megmondta a Szijjártó”. A külgazdasági és külügyminiszter amikor aláírta a hosszú távú szerződést a Gazprommal, kiállt, és azt mondta, a Gazprommal kötött szerződés árai – amit egyébként nem hoznak nyilvánosságra – lehetővé teszik a számunkra a rezsicsökkentés vívmányainak megtartását. Hát, látjuk, hogyan. Talán a múlt héten kellett 200 milliárd forintos tőkeemelést végrehajtani az MVM-nél. A kérdésekre azonnal letagadták, hogy a gázáremelés miatt történt volna. Azt mondták, hogy a további fejlesztéseknek ad alapot. Azért azt mindenki pontosan tudja, hogy ez nem így van. Egész egyszerűen drágábban tudja megvenni a gázt az MVM, mint amennyiért a belföldi piacon értékesíti. Csak a magasabb árat a háztartásoknak nem a sárga csekken kell kifizetni. Máshol azonban ezt a drágulást igenis ki kell fizetni. Csak visszautalnék arra, mennyi hitelt vettek fel újonnan, hogy kötvényeket bocsátottak ki 4000 milliárd forint értékben. Hát azt erre, meg a választási osztogatásra fogják elkölteni. Ez csak azért szomorú, mert minden gazdasági tankönyv azzal szokta kezdeni, hogy a hitel bővülésre, fejlesztésre és növekedésre való, méghozzá olyanra, ami utána majd megtermeli a kölcsön árát. Működésre azonban semmiképp sem való, mert a napi működés elviszi, és ott leszünk, ahol a ’70-es években voltunk, emelkedik az államadósság. Most éppen 42 ezer milliárd forintnál tartunk. Ha belegondolok, hogy a Gyurcsány-korszak végén mit ágáltak az IMF-hitel ellen, azt mondták, hogy a magánnyugdíjpénztár 3000 milliárdját is az államadósságra fordítják majd. A Gyurcsány-korszak végén 24 ezer milliárd forint volt az államadósság, most meg 42 ezer milliárd. Azért ez nagyon durva.

Vagyis a Fidesz mégsem védi meg a magyarokat a gáz árának emelésétől.

Csak attól védi meg a magyar háztartásokat, hogy sárga csekken szembesüljenek a gáz árának emelkedésével. A magyarokat nem védi meg, csak egyszerűen szétkeni, elmismásolja, és máshol kell azt megfizetnünk. Ha adósságot kell törlesztenünk, akkor mire nem jut pénz? Fejlesztésre. Miből hiányzik a fejlesztés? Egészségügy, oktatás, új iparágak. Ehelyett idehozzuk az autó-összeszerelő üzletágakat, egyebeket. Megjegyzem az autó-összeszerelés igen energiafaló iparág. Ha lenne saját energiatermelésünk, mondjuk, lenne még hat Paksunk, tele lennénk energiával, és még mi exportálnánk mindenfelé, akkor azt mondanám, persze, érdemes idehozni egy nagy energiafaló üzletet, jöjjenek csak a német autó-összeszerelő üzemek. De nincs semmiféle komparatív előnyünk az energiatermelésből! Akkor mire is hozunk ide ilyen energiafaló üzletágakat? Ez az, amibe senki nem gondol bele. 

Munkahelyet teremtenek

Mindenki azt mondja, hogy munkahelyeket teremtünk. Tényleg? Kinek? Az ukránoknak meg az indiaiaknak, meg a németeknek, más vendégmunkásoknak?  Az nagy üzlet. Főleg úgy, hogy annyi támogatást kapnak, mint amennyit kis- és középvállalkozás még soha nem kapott. Én kisvállalkozóként sohasem kaptam egyetlen fillért sem az államtól, nekik meg kifizették öt évre előre, minden dolgozójuk teljes munkabérét. Úgy én is tudnék munkahelyet teremteni. 

Gyürk András fideszes európai parlamenti képviselő mégis azt mondta a közelmúltban, hogy a baloldal Magyarországon is végrehajtaná a rezsiáremelést, azonban a Fidesz, a nemzeti oldalon ezt nem engedi: azaz fenntartják a rezsicsökkentést és megvédik a magyarokat az energiaválságtól.

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is megmondta, hogy szó sincs ilyenről! A rezsicsökkentés „vívmányai” arról szólnak, hogy borzasztó igazságtalan rezsiárrendszert erőltettek rá az emberekre, ami gyakorlatilag mindenkinek támogatást nyújt. Amikor a fideszesek azt mondják, hogy Brüsszel támadja a rezsicsökkentést, akkor hazudnak. Brüsszel nem önmagában a rezsicsökkentést támadja, hiszen az máshol is van. Viszont ott a szociálisan rászoruló rétegeket támogatják különböző kedvezményes árakkal. Semmi baja nincs ezzel Brüsszelnek. Brüsszelnek azzal van baja, hogy olyan nincs, hogy egy országban mindenki szegény. A klasszikus példa erre a budai medencés villa fűtése. Egy ilyen ingatlan tulajdonosa, a rezsicsökkentés örve alatt, a fűtéstámogatásra többet kap, mint egy fél borsodi falu. Ne felejtsük el, mire is vonatkozik a rezsicsökkentés? Földgázra és villamosenergiára. Viszont az elmaradott térségekben jelentős részben fával fűtenek. Arra meg nincs rezsicsökkentés. A tűzifa ára az elmúlt időszakban 30-40 százalékkal nőtt. Akkor ők mit is kapnak? Ellenben a budai medencés villa tulaja megkapja a medencefűtésre az ártámogatást. Ez az, ami igazságtalan! Az ellenzék azt mondja, hogy pont ezt kell megszüntetni. Nem az emberektől kell összességében elvenni a rezsicsökkentést, hanem felül kell vizsgálni azoknak a körét, akik a támogatásban részesülnek. Mert nem szorul rá mindenki, és nem is érdemli meg mindenki. Ugyanakkor egy csomó másik ember meg nem kap semmit. Amennyire én tudom, ma Magyarországon nagyjából 4 millió ember fűt fával.