14 gazdasági ágazatot osztott újra a Fidesz a sajátjainak

HírKlikk 2021. január 7. 11:30 2021. jan. 7. 11:30

A magyar energetikai ágazat harmadik legnagyobb szereplője – a szakmában már így emlegetik Mészáros Lőrincet.

Az energiaipar a HVG számításai szerint a tizennegyedik olyan ágazat, amelyben az Orbán-kormány megkezdte a tulajdonviszonyok átalakítását, és amiben a vagyon jelentős részét már saját klientúrája ellenőrzi. Mindezt úgy, hogy az Alaptörvény a mai napig tartalmazza a tulajdonjog szentségét, mondván: „A tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

A felcsúti milliárdos most két olyan vállalatnak, az egykori Titásznak és a Tigáz maradékának a várományosa, amely a 2010-es évek elején még a pellengérre állított külföldi cégek birtokában volt. Az az extraprofit, amely üldözendő volt, ha a multik tettek szert rá, nagyon is üdvözlendő, ha a kormányhoz közel állók zsebében landol. Azóta persze a kormány már a feje tetejére állította a világot. A különadókkal és a rezsicsökkentéssel olyan befektetőket füstölt ki Magyarországról, mint az Eni.

Egyéb jelentős, fideszes tulajdonszerzésekkel érintett ágazatok például:

– hadiipar,
– építő- és szerelőipar,
– agrárium,
– bankok,
– média és kommunikáció,
– informatika, telekommunikáció.

Forrás: HVG