„A Fidesz számára is jól jöhet az előrehozott választás”

HírKlikk 2025. január 7. 14:45 2025. jan. 7. 14:45

„Ha a gazdaság nem indul be az idén, az borzasztóan veszélyes lehet a Fidesznek. Emellett azt is érdemes megvizsgálni, milyen kockázatai vannak annak, ha még másfél évig elhúzódik a jelenlegi helyzet” – kezdte az elemzését Batka Zoltán, a Népszava újságírója a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

Batka szerint érdemes visszanézni a 2024-es év folyamatait

„Az év elején Magyar Péter még egy ismeretlen személy volt. Ebben az időben létezett a Fidesz számára egy viszonylag széleskörű, de jól uralható ellenzék, és a nagyobbik kormánypárt egy megrendíthetetlen gránit momentuma volt a hazai életnek. Gyakorlatilag már az év közepére lejátszódott az, hogy a Fidesz számára menedzselhető baloldal szétmorzsolódott, és ugyanebben a félévben felépült egy olyan ellenzéki erő, amely minden komolyan vehető mutató szerint mára megelőzte a Fidesz népszerűségét” – fejtette ki az elemző.

Az újságíró szerint, ha folytatódik ez a tendencia, akkor komoly erjedés indulhat meg a Fideszen belül. Magyar Péterhez hasonlóan, mások is eltávolodhatnak a nagyobbik kormánypárttól, ami további veszélyt rejt számukra. Vagyis a Fidesznek is jól jöhet egy előre hozott választás. Ráadásul játszhatnak arra is, hogy Magyarnak így rövidebb ideje lenne arra, hogy megtalálja mind a 106 egyéni körzetben a jelöltjét. 

A KlikkTV adása itt nézhető meg:



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom