A Fideszben csak mérsékelten örültek Krasznahorkai Nobel-díjának

„Először megírtuk a beszédet, majd megünnepeltük a magyar Nobel-díjat. Nem minden nap kap Magyarország Nobel-díjat és úgy gondoltuk, hogy kis elhajlás belefér” – közölte laza fickóként a Facebookon Orbán, majd azt láthattuk és hallhattuk, hogy ünneplés gyanánt egy kolozsvári vendéglátóhelyen énekelte a Megjöttek a fehérvári huszárok című örökzöldet. Nem először zenésítette meg ezt a nótát a miniszterelnök, 2012-ben például Melocco Miklós etyeki Isten, áldd meg a magyart című szobrának átadásán szintén nem volt már szomjas, ezért ott is rájött a megvidámodás. Akkor azonban Orbán némileg átköltötte a nóta szövegét, ami az ő interpretálásában úgy hangzott, hogy „Elmentek a fehérvári huszárok, erre-arra jártak, sok kislányt meghágtak.” 

Nyilván utódnemzés céljából hágták meg őket. Mi másért?
 Németh Szilárd sem maradt ki a gratulálók sorából, a Fidesz alelnöke azonban más szemléletű Facebook-posztban gratulált: „Gratulálok Krasznahorkai Lászlónak, büszke vagyok a magyar író Nobel-díjára. Remélem, hogy Wass Albert, Nyirő József és Tormay Cécile is méltó elismerést kap.”

Ami azt illeti, egy közös van a három íróban: mindegyikük antiszemita volt. Nyirő József együttműködött a Szálasi-féle nyilas kormánnyal, Tormay Cécile saját magát is fasisztának tartotta, Wass Albertre is csak azok lehetnek büszkék, akik pozitívumnak tartják, hogy az írót Romániában háborús bűnösnek nyilvánították.

Nem Krasznahorkai László az első magyar irodalmi Nobel-díjas: 23 évvel ezelőtt, 2002 októberében már kapott magyar író ilyen elismerést. Az első magyar irodalmi Nobel-díjast Kertész Imrének hívták és a díj odaítélése idején leginkább Németországban élt. Kertész 1975-ben írta a Sorstalanság című regényét, ezért kapott 2002-ben Nobel-díjat. 

Annak idején nem mindenki örült Kertész díjának, sokakat az a kérdés foglalkoztatott, hogy ha már végre, oly sok szűk, Nobel-díjtalan esztendő után, végre ránk került a sor, akkor miért éppen Kertész Imre kapta az elismerést?

Akik így tették fel ezt a kérdést, azok válaszolni is szoktak rá: azért, mert Kertész Imre nem egyszerűen magyar író, hanem egy magyar zsidó író és a svédek – az EU csatlakozás küszöbén – egy kicsit rá kívántak koppantani a magyarok lelkiismeretére. S itt van a svédcsavar elásva: az első magyar irodalmi Nobel-díjas amellett, hogy magyar író, zsidó írónak is tekintette magát. Életműve, egész munkássága erről szól. Jó oka volt erre, mert miközben sok más, hozzá hasonló korú tizenéves kisfiú az utcán sétált, focizott, bélyeget gyűjtött, vagy valami más okosságot művelt, Kertész Imre – nem utolsósorban Wass, Nyírő urak és Tormay Cecil úrhölgy szellemi bajtársainak köszönhetően – egy koncentrációs táborban múlatta az időt. Miközben a vele egykorú fiúk már a lányokat kezdték szemrevételezni, az ifjú Kertész azzal volt elfoglalva, hogy túlélje a túlélhetetlent. Nem csak rajta múlott, hogy – sok más sorstársával ellentétben – élve vészelte át a vészkorszakot, azaz a negyvenes évek első felét. 

Az épp ellenzékben lévő Orbán Viktor akkor nem énekelt, de az egykor szebb napokat is megélt, Fidesz-közelivé silányított Magyar Nemzet sajátságos módon üdvözölte Kertész Imrét. Azt kérdezte egy cikkíró az első magyar irodalmi Nobel-díjas üdvözlése helyett, hogy „most már csak az a kérdés, hogy ki lesz az első Nobel-díjas magyar író?”

Krasznahorkaival más gondok vannak, őt az Orbán kormányt bíráló megjegyzései miatt fogadta hűvösen a hivatalos Magyarország. Ezért mondta Orbán a Nobel-díjas író nevének említése nélkül, hogy Magyarország kapta az irodalmi Nobel-díjat, s ezért siránkozott Németh Szilárd, amiért kedvenc fasisztáit nem díjazta a Svéd Királyi Akadémia. 

Más kérdés, hogy Németh Szilárd két pacalfőzés közben utánanézhetett volna, hogy posztumusz irodalmi Nobel-díj nem létezik. Ennél fogva a Wass-Nyírő-Tormay trió akkor sem kaphatná meg a legmagasabb irodalmi kitüntetést, ha történetesen nem lettek volna fasiszták.