A fideszes képviselők közösséget vállalnak a megvádolt Boldog Istvánnal

NVZS 2023. július 26. 07:10 2023. júl. 26. 07:10

Egykori párttársainak érdemes lenne kellő távolságtartást tanúsítaniuk egy olyan egykori közéleti személyiséggel szemben, akit a NER-hez meglehetősen lojális ügyészség maga citált bíróság elé köztörvényes bűncselekmény miatt. Így reagált Magyar György ügyvéd arra, hogy kiderült: Boldog István korábbi fideszes országgyűlési képviselő, előtte polgármester is helyet kapott az Országgyűlés fociválogatottjában, s részt vett a tusnádfürdői dzsembori farvízén a Székelyföld elnevezésű csapat elleni Csíkszentsimonban játszott gálamérkőzésen. A fideszes csapat amúgy vereséget szenvedett. Persze nem emiatt mondja Magyar, hogy a szereplése nem jogi, hanem morális kérdés.

A fideszes Boldog István mentelmi jogát, még országgyűlési képviselősége idején, 2020-ban függesztették fel, miután az ügyészség megvádolta vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel. Ő ugyan tagadta a bűnösségét, de azért jobbnak látta (esetleg jobbnak láttatták vele?), hogy nem indul a 2022-es választáson. Az biztos, hogy – pestiesen szólva – meglehetősen ciki lett volna jelöltsége a Fidesznek, hiszen még a Polt-féle ügyészség is megvádolta, s hat év letöltendő börtönt, ötmilliós pénzbüntetést és 6,6 millió forint értékű vagyonelkobzást kért rá. Igaz, nagyon nem tehetett mást, mivel – mint arra korábban többen felhívták a figyelmet – Boldog ellen csak azért indulhatott nyomozás, mert a választókörzetében több polgármester is fellázadt a források elosztására általa fenntartott rendszer ellen. 

A bírósági eljárás még folyik Boldog István vádlott ellen (erről és az ügyéről a Telex készített a közelmúltban átfogó írást, életútjáról pedig itt olvashat bővebben), de ez nem akadályozza meg a Fideszt és annak parlamenti frakcióját abban, hogy „beválassza” őt az Országgyűlés focicsapatába, s annak tagjaként kivigye magával egy barátságos gálameccsre Romániába, pontosabban Erdélybe, még pontosabban a tusnádfürdői dzsembori farvízén immár hagyományosan (az idén sorrendben a negyedik alkalommal) rendezett összecsapásra. Olyannyira nem szégyellik, hogy az Országgyűlés focicsapatában egy komoly korrupciós vádakkal bíróság előtt álló politikustársukkal – aki per pillanat nem tölt be semmiféle tisztséget – turnéznak, hogy arról nem más, mint Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója számolt be egy fotósorozattal a Facebook-oldalán. Ezt amúgy Hadházy Ákos független képviselő szúrta ki, s hívta fel rá a figyelmet.

Az ügy több kérdést felvet. Olyanokat, mint hogy van-e bármilyen, a tevékenységét korlátozó tiltás egy olyan emberrel szemben, aki bírósági eljárás alatt áll, például (külföldre) utazási korlátozás? Egyáltalán, jogilag szerepelhet-e a magyar Országgyűlés csapatában – esetleg ez „csak” csak etikai-erkölcsi kérdés lenne? Magyar György ügyvédet kérdeztük.

Ez nem jogi, hanem morális kérdés, ugyanis nincs olyan jogszabály, amely az országgyűlési válogatott összeállításával kapcsolatban bármilyen feltételt tartalmazna. Gyakorlatilag a csapat tagjait kiválasztó személyek felelőssége, kiket hívnak be a ’válogatott' keretbe’” – mondta portálunknak az ügyvéd. Mint kifejtette: mindenki, akinek beleszólása lehetett a csapat összeállításába, számoljon el a saját lelkiismeretével, hogyan fordulhatott elő egy bírósági szakban levő büntetőeljárás vádlottját is beválogatni a csapatba. Amúgy a szokásjog azt diktálná, hogy a csapatban aktív parlamenti képviselők jussanak játéklehetőséghez, különben nemigen beszélhetünk országgyűlési válogatottról – jegyezte meg Magyar, hangsúlyozva: aki másként döntött, viselje a következményeit.

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt álló Boldog miként juthatott el egyáltalán Erdélybe, a jogszabály egyértelmű választ ad. Ebben nincs korlátozva – szögezte le. Nem utazhat ugyan külföldre, aki „olyan bűnügyi felügyelet alatt áll, amelynek során a bíróság előírta számára, hogy meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el”, de ilyen intézkedés a Boldog-ügyben az összesen 11 vádlott esetében senkivel szemben nincs érvényben.

Boldog tehát szabadon jöhet-mehet a világban. Különben maga nyilatkozta, hogy üzleti úton járt már korábban is Erdélyben, de annak részleteiről nem nyilatkozott a bíróság előtt. Most pedig a Telex kérdésére csak annyit árult el: nyaralni ment, mert Tusványos egy nagyon szerethető fesztivál – emlékeztetett az ügyvéd. Bár szerinte „túl sok itt a liberális, a közönségben is, meg a zenekarok között is”, s ő a Kárpátiát hívná inkább meg, ha lenne beleszólása.

Ha ott túl sok a „bolsi”, mit keresett Boldog ott? – tette fel a költői kérdést Magyar, aki szerint persze ennél fajsúlyosabb kérdés is van. Mégpedig a következő: „egykori párttársai miért vállalnak közösséget egy köztörvényes bűncselekmény miatt bíróság elé citált bukott politikussal?” Az ártatlanság vélelme természetesen mindenkit megillet, ám érdemes lenne kellő távolságtartást tanúsítani egy olyan, egykori közéleti személyiséggel szemben, akit a NER-hez meglehetősen lojális ügyészség maga helyezett vád alá. A szolidaritás nemes eszményének is vannak határai, legalább várják meg a jogerős bírósági ítéletet – tanácsolta.