A G20 országok ötezer milliárd dollárt injektálnak a világgazdaságba

HírKlikk 2020. március 26. 20:35 2020. márc. 26. 20:35

Ötezer milliárd dollárral próbálnak segíteni a világgazdaságnak, hogy csökkentsék a koronavírus súlyos gazdasági hatásait, ebben állapodtak ma meg rendkívüli virtuális csúcstalálkozójukon a G20-országok – írja a 168 óra.

„A vírus nem vesz figyelembe határokat” – idézi a lap a G20 vezetőinek nyilatkozatát, hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány is mutatja, hogy mennyire összefonódik a világ, és milyen sebezhető.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoport szerint, a szolidaritás jegyében átlátható, átfogó, egyeztetett és tudományos alapokon nyugvó, globális választ kell adni a világjárványra. Nyilatkozatuk alapján, a résztvevők eltökéltek, hogy együtt nézzenek szembe ezzel a közös veszéllyel és meggyőződésük, hogy „szorosan együttműködve, együtt túljutunk ezen.”

(Címoldali fotónk forrása a g20.org)