A Gazdasági Versenyhivatal könnyítéssel segítené a vendéglátóipart
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára – közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.
A Gazdasági Versenyhivatal az érintetteknek 2023. március 13-áig biztosítja, hogy írásban tegyenek észrevételt a jelentéstervezethez a hatóság honlapján.
A közlemény szerint a hatóság az ágazati vizsgálatban a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátóipari egységek – azaz a HORECA szektor – italbeszerzési rendszerét elemezte.
A GVH az értéklánc valamennyi szintjén feltárta az italbeszerzésekhez kapcsolódó üzleti gyakorlatokat, piaci körülményeket, az ágazati sajátosságokat, valamint a fogyasztók preferenciáit, az Európai Unió többi tagállamának ágazati tapasztalatait – írják a közleményben.
Rámutattak arra, hogy alacsony fogyasztói árakat eredményezhet az a széles körben elterjedt piaci gyakorlat, amely szerint a nagy italforgalmazók támogatásokban – eszközökben, berendezésekben és anyagi kedvezményekben – részesítik a velük szerződő vendéglátóhelyeket. Ugyanakkor a fogyasztói előnyök realizálásához szükséges, hogy a kedvezményekért cserébe lefektetett kötelezettségek ne gátolják a piaci versenyt.
Az ideális, felek közötti egyensúlyi helyzetet a hatóság javaslatokkal segíti a jelentésében – írják a közleményben.
A GVH elemzése kiterjedt a néhány éve életbe lépett, italválasztékot bővítő kereskedelmi szabályozásra is.
A vizsgálat kimutatta – és a HORECA szektornak jó hír –, hogy a nagy italforgalmazók szerződéseikben már nem alkalmaznak kifejezetten kizárólagossági kikötéseket. A szabályozás egyúttal előírja a vendéglátóhelyek számára, hogy meghatározott italtípusokban választási lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak, vagyis több gyártó termékét is készleten tartsák.
Figyelemmel a készleten tartás magasabb költségeire, és a szektort is sújtó energiaválság, munkaerőhiány és a háborús helyzettel összefüggő gazdasági bizonytalanság okozta nehézségekre, a versenyhatóság megfontolásra javasolta – legalább a veszélyhelyzet idejére – a vendéglátósokra vonatkozó törvényi kötelezettség felfüggesztését.