A hatalom leszámol a Soros-bérencekkel

Föld S. Péter 2020. július 24. 05:59 2020. júl. 24. 05:59

Három évvel ezelőtt nem volt koronavírus, nem volt veszélyben az Index, viszont volt Tusványos. Utóbbi helyen kérdezték meg Orbán Viktort, hogy miért nem bánnak keményebben a Soros-bérencekkel. Még bánhatunk, válaszolta akkor a miniszterelnök. Derültség fogadta a poént, taps. A jelenlévők nyilván maguk elé képzelték, amint Orbánék a mostaninál is keményebben bánnak a Soros-bérencekkel.

Nem volt előzmény nélküli ez a megszólalás, volt már hasonló néhány hónappal korábban. Akkor, amikor húsvét vasárnapján azt mondta Orbán a közrádióban a tüntetőkről – akik szerinte meg nem engedhető mondatokat skandáltak –, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere. Vagyis – és ezt már mi tesszük hozzá –, a békés keresztény embereket onnan lehet megismerni, hogy fogytán a türelmük és viszket a tenyerük. Ha valaki tehát olyan emberrel találkozik, akinek szemmel láthatólag fogytán a türelme, jó, ha vigyáz vele, mert az illető békés keresztény ember, de viszket a tenyere.

A magyar nyelvben arra mondják, hogy viszket a tenyere, aki ütni készül, és akiről tudvalevő, hogy meg is van az ereje ahhoz, hogy üssön. Orbán nem vitatkozik az ellene tiltakozókkal, nem akarja érvekkel megvédeni az álláspontját, hanem fenyeget, és azt vetíti előre, hogy ha a tiltakozók nagyon elszemtelenednek, és még a mostaninál is jobban kihúzzák a gyufát, akkor a békés keresztény emberek még arra is képesek lesznek, hogy ne békésen, és ne keresztény emberek módján viselkedjenek.

Esetleg, ha nagyon elfajul a helyzet, és a kormány ellen tiltakozók nem fogják vissza magukat, még az is előfordulhat, hogy az Orbán által hivatkozott békés keresztény emberek tevőlegesen is fellépnek azok ellen, akik miatt viszketni kezdett a tenyerük.

Azok, akik 1944-ben gyerekeket, időseket és középkorúakat, nőket és férfiakat lőttek a Dunába, egytől egyig békés, keresztény emberek voltak. Feltehetőleg mindannyian büntetlen előélettel, makulátlan, négy nagyszülőig igazolható felmenőkkel, és csupán az hozta ki őket a sodrukból, az tette őket elállatiasodott véglénnyé, hogy előzőleg évtizedeken át uszították őket a zsidó származású magyar honfitársaik ellen. Ébren tartották bennük a gyűlöletet, majd idővel parancsot kaptak arra, hogy lőjék a Dunába azokat, akik szeretett vezérüket olyannyira kihozták a béketűréséből, hogy még a tenyere is viszketni kezdett.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy Orbán bárkit is a Dunába lövetne. Csupán azt, hogy nagyon kell vigyázni a szavakkal, mert tudjuk a történelemből, hogy a szavakból lesznek a tettek, a szóból fakad a gyűlölet.

Ezért aztán azt tanácsolnám minden olyan békés kereszténynek, akinek viszket a tenyere, és emiatt bedarálná az Indexet, hogy mosson kezet. Ha még ez sem segít, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.