A hatóság lapít és hárít, inkább a bejelentőt támadja

Újabb politikai botrány, egy második „kegyelmi ügy” lehet kibontakozóban?

Véleményem szerint ezek a most napvilágra került esetek talán még borzalmasabbak és rosszabb az üzenetük, mint azoknak volt, amelyeket a bicskei intézetben történtekről megtudhatott a közvélemény. Nagyon jó lenne, ha végre az állam felügyeletére bízott gyermekek sérelmére elkövetett ügyek nem valamiféle politikai felhanggal kerülnének a társadalom elé. Jogászként őszintén bizakodom abban, hogy ezeket az ügyeket fel fogják tárni és ki fog derülni az igazság. Nem vagyok naiv, de feltételezem, hogy a kegyelmi botrány után lesz annyi jóérzés, politikai és szakmai elköteleződés az illetékes hatóságok embereiben, hogy tisztességesen végére járjanak, mennyi az igazság abban, amit Kuslits Gábor elmondott, mert erre elengedhetetlenül szükség van egy bizalom-vesztett rendszerben. Ugyanakkor emlékeztetnék arra is, hogy volt olyan időszak a kilencvenes évek közepén, amikor az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a sajtóban megjelent és a gyermeki jogokat sértő esetek jogi visszásságait hivatalból indított eljárásaiban vizsgálta, és az ügyekkel kapcsolatos konkrét ajánlásait jelentésekben összegezte. Utólag is köszönet a munkásságáért.

Az intézet, ahol Kuslits Gábor dolgozott, 2015-ben feljelentést tett a rendőrségen, amikor azt tapasztalták, hogy egy autó rendszeresen „beszedte” a lányokat az otthon előtt, és elvitték őket valahová. Egy rendőr meghallgatta őket, majd aláíratott egy titoktartási nyilatkozatot, mondván, „fedett nyomozás” folyik. Tíz évig nem történt semmi. A rendőrség nem felelős ebben az ügyben?

A történtek ismeretében, ma már biztos, hogy ezt is ki kell vizsgálni. Nyilván vannak erről is dokumentumok az akkori feljelentők kezében, és a rendőrségnél is. Úgy gondolom, hogy egy nem jól működő rendszer hibáiról beszélünk, s amikor ilyen esetek nyilvánosságra kerülnek, joggal merülhet fel a gyanú, hogy a háttérben valaki, valakik mozgatják a szálakat. Nagyon alapos vizsgálatra számítok, hogy ne csorbulhasson a rendőrség munkája, illetve a gyermekvédelmi rendszer iránti bizalom. Az ilyen eseteket nem szabad eltusolni, a részleteket idővel a társadalom tudomására kell hozni. Mindenki felelőssége, hogy a jövőben még esélye se lehessen senkinek hasonló visszaélésekre. A büntetőeljárási garanciák egyik fő célja az egyes eljárási szereplők jogainak védelme, a büntetőügyekben eljáró hatóságok eljárásának ellenőrizhetősége, végső soron az eljárás törvényességének biztosítása. Ezen nem eshet csorba. 

Úgy tűnik, a korábbi beidegződések alapján reagáltak a hivatalos szervek: a bejelentőt próbálják pellengérre állítani.

Nem látok abban semmi kivetni valót, ha valaki a gyermekvédelmi rendszer csatornáján keresztül hívja fel a döntéshozók figyelmét a visszaélésekre, a gyermeki jogok sérelmére, de ha ezzel nem ér el eredményt, akkor a média segítségét kérve, igyekszik kihangosítani azt.  Sajnos nagyon gyakori, hogy a gyermekvédelmi szakma érdekérvényesítési képessége nem elég erős, pláne nem eredményes. Láttuk több ízben is, hogy a szolgálati út csatornái sok esetben nem vezetnek sehová. Ez történt Bicskén, de néhány, egyházi körökben elkövetett bántalmazásnál is, amikor meg sem hallották az áldozat panaszát, vagy éppen ellenkezőleg, ellene fordítva, őt magát igyekeztek vádolni. Ilyen esetekben az áldozatok egyedül a sajtó segítségére számíthattak, mert mindenhol zárt ajtók mögött maradtak az ügyek. A média, amikor hangot ad ezeknek a bántalmazási eseteknek, egyben segít megőrizni a társadalom önbecsülését is. 2024-ben született egy alkotmánybírósági határozat, amely nagyon fontos társadalmi üzenetet tartalmazott: eloszlatja az emberekben a megszólalás félelmét. Kimondta a taláros testület, hogy amennyiben a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamelyik tagja bejelentést tesz a tudomására jutott gyermekbántalmazási és kizsákmányolási ügyekben, de később bebizonyosodik, hogy nem volt megalapozott a gyanúja, akkor sem lehet vele szemben eljárást indítani. Ebből következik, hogy nem vonható felelősségre még évekkel később sem az olyan bejelentő, mint Kuslits Gábor, akit most próbálnak büntető eljárás alá helyezni. Ráadásul bizonyítható, hogy a gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselőkkel együtt feljelentést is tett a gyermekek legfőbb érdekeinek érvényesítéséért. Az Alkotmánybíróság 2024-es jogi érvelése egyértelmű abban is: hatósági vagy bírósági eljárás kezdeményezése önmagában nem lehet alapja személyiségi jogi pernek, legyen szó egyházi vagy világi szereplőről. A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló és 2019-ben elfogadott EU irányelve pedig kifejezetten kötelezi Magyarországot arra, hogy biztosítsa a közérdekű bejelentők intézményi és jogi védelmét a megtorlással szemben. A közérdekű bejelentők védelme tehát nemcsak szakmai és etikai, hanem egyértelmű nemzetközi jogi kötelezettsége is a kormánynak.  

A Gyermekjogi Koalíció is megszólalt az ügyben, szolidaritásukat fejezték ki a megvádolt egykori intézetvezető mellett. Ha a jog az ő pártján áll, miért kell egy civil szervezetnek is szót emelnie az érdekében? 

Ebben az ügyben a fenntartó oldaláról olyan lépések történtek, amelyeket aggodalommal figyelünk. Úgy tűnik, nem a lényegre irányul a figyelem, nem azokat a hibákat igyekszik korrigálni a kormányzat, amelyekkel lassan tíz esztendeje képtelen a rendszer szembenézni, ehelyett egykori korábbi munkatársát személyében támadja. Akkor, amikor mind az államnak, mind a társadalomnak hatalmas adósságai vannak a családból kiemelt gyerekek erkölcsi és jogi védelmét illetően, a családjaikkal, valamint a rendszerben dolgozókkal szemben egyaránt, akkor ebben a több szereplős „játékban” mindenkinek meg kellene kapnia a neki járó tiszteletet, méltóságot. Sajnálatos, hogy ehelyett nem a problémával foglalkozik az ágazat, hanem megbélyegzi, megfélemlíti azokat a szakembereket, akik kiállnak a gyengébbekért, a társadalom peremére szorultakért. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének rendelkezése értelmében, minden államnak kötelessége megvédeni a megtorlással szemben azokat, akik vállalják, hogy szót emelnek a tudomásukra jutott bántalmazásokról, visszaélésekről.

Ezekben a kényes ügyekben egyetlen hatóság sem szívesen vállalja magára a felelősséget. 

Említettem már a 2024-es AB határozatot, ennél egyértelműbben nem lehet megfogalmazni: a gyermekvédelemben semmit nem lehet elhallgattatni, tabusítani, relativizálni. A bántalmazást, elhanyagolást bejelentők ellen nem lehet eljárásokat, pereket indítani, még akkor sem, ha később bebizonyosodik, nem volt megalapozott a veszélyeztetés gyanúja. Mindenkivel szolidaritást kell vállalni, akik felszólalnak a gyermekek védelme és a visszaélések orvoslása érdekében. A megfélemlítés, amelyet ebben az esetben is látunk, elfogadhatatlan. Közös érdekünk, hogy az állam végre megfelelő színvonalon tegyen eleget gyermekvédelmi feladatának, kötelezettségének és garantálja a biztonságot és a méltóságot mind a gyerekek, mind a rendszerben dolgozók számára.  Ezért felszólalni mindannyiunk kötelessége!