A híres történész szerint, vannak populisták, akik már közel jutottak a fasizmushoz

A történész szerint, Jair Bolsonaro az a populista, aki a történelem során a leginkább megközelítette a fasizmust. 

Brazíliában régóta, lényegében Bolsonaro beiktatása óta tart a vita, hogy az elnököt lehet-e fasisztának nevezni. Ezzel kapcsolatban, Federico Finchelstein a The Intercept Brasilnak azt mondta, hogy másfél évnyi kormányzása után, nem kérdéses, hogy Bolsonaro úgy viselkedik, mint egy fasiszta. 

Finchelstein figyelmeztetett, „A náci történelem kapcsán, azokat az embereket, akik nem helyezkedtek szembe a rasszizmussal, enyhén rasszistáknak nevezzük. Van tolerancia és intolerancia. Azok, akik nem helyezkednek szembe Bolsonaronak az LMBTQ személyek elleni diszkriminációjával, Bolsonaroval tartanak. Lehet azt gondolni, hogy nincs így, de ők mégis enyhén intoleránsak.”

A New York-i New School for Social Research történelem tanára azt kutatja, hogy az autoriter populisták miért tudtak hatalomra jutni, hogy ezek a rendszerek miként tudtak a hazugságra alapozva erősödni. Finchelstein szerint fontos, hogy a populista rendszerekkel szemben, létrejöjjön egy széles koalíció a bal- és a jobboldal között, hogy meg lehessen állítani a demokrácia rombolását. 

Az interjúban Finchelstein lényegében a legújabb könyvében (A Brief History of Fascist Lies – A fasiszta hazugságok rövid története) megjelent gondolatokat ismertette, elsősorban a veszélyes brazil helyzetre összpontosítva.

Mint mondta, a kutatásai a populizmus történelméről szólnak, főleg az 1945 utáni időszakról, arról, hogy az már rendszerré alakul, a fasizmus egyfajta posztfasiszta átalakításával. „Másképpen megfogalmazva, a populizmus az, amikor a diktátorok és a fasiszták – mint Juan Perón Argentínában, vagy Getulio Vargas Brazíliában – csatlakoznak a demokráciához. Vagyis a populizmust egy posztfasizmusnak látom, egy fasizmusnak a demokrácia keretei között. Vagyis olyas valaminek, ami néha hasonlít a fasizmusra, néha meg nem. Amikor a populizmus egy rendszerré válik, mint a leginkább klasszikus esetekben, Hitler és Mussolini esetében, a demokratikus módszereket arra használják, hogy belülről rombolják le a demokráciát."

A populizmus egy posztfasizmus, mert fasiszta elemeket hordozva, néha közelít a demokráciához, néha meg távolodik attól. 

A történész szerint, figyelembe kell azt is venni, miben különböznek a mai vezérek a klasszikus fasizmustól. Ez szerinte fontos annak megértéséhez, mit művel Trump és Bolsonaro. Ők fasiszta és autoriter (önkényuralmi) elemeket hordoznak. A populista demokrácia a demokrácia autoriter változata, amelyben alapelv, hogy a vezér testesíti meg a népet. Vagyis a vezér elvileg csak képviseli a népet, de az ideológiában és gyakorlatilag általában ő az a személy, akinek átadták a hatalmat. Ahelyett, hogy képviselné a népet, megkapja a hatalmat, autoriter és a többségre hivatkozó módon. A vezér támogatóit tartják az igazi népnek, míg a vele szemben álló embereket népellenesként, hazaárulóként démonizálják – vagy ahogy Peron mondta, a nép ellenségeiként. 

Kialakul a kisebbségek – általában a politikai kisebbségek – és a vezérrel egyet nem értők legitimitásának hiánya. Azonban gyakorlatilag semmi vagy szinte semmi nem történik ezekkel az emberekkel. Az erőszak a populizmusok esetében többnyire nem éri el azt a szintet, mint a nyílt diktatúráknál. Peron idejében például kevesebb volt az erőszak, mint az argentin katonai diktatúrák vagy az azt követő demokratikus kormányok idején. A populizmus keveri a többség kisebbséggel szembeni intoleranciáját a demokratikus eszközökkel – ebben eltér a fasizmustól, nem pusztítja el a kisebbségeket.

A populizmus elhagyta a a fasizmus három alapelemét. Először is nincs fasizmus diktátor nélkül. Másodszor a rasszizmus és a diszkriminálás a politika középpontjában vannak, nincs fasizmus rasszizmus nélkül. Persze liberális rendszerekben is előfordul rasszizmus – például a szélsőjobb részéről –, de nem elsődleges összetevője a politikának. Harmadrészt a fasizmusnak központi eleme az erőszak, nem csak a gyakorlatában, hanem erkölcsi és esztétikai értékként is. Az erőszak dicsőítése nincs jelen más hagyományokban, legyenek azok akár kommunisták, liberálisok, vagy konzervatívok. 

A populizmus tehát elhagyta ezt a három elemet, a diktatúrát, az erőszakot és a rasszizmust. Perón annak idején ki is mondta, hogy az erőszak és a fasizmus „elriasztja a szavazókat".

Maradt tehát a fasizmus negyedik eleme: a hazugság. Ez fontos elem, hiszen minden ideológia hazudik. A politikusok hazudnak, bár nem is hiszik el a saját hazugságaikat. Mondhatjuk, hogy hipokriták, de ez nem feltétlenül jelent problémát. 

Mind hazudnak, de a fasiszták másképpen, nagyobb mennyiségben. Van minőségi különbség is, mert ők hisznek a saját hazugságaikban, vagy azt hiszik, hogy az ő hazugságaik a többség megkülönböztető elemei. Ez egy szélsőségesen demagóg propaganda, de ők hisznek a hazugságokban – készek hazudni és ölni a nevében. Ez a fasizmus.

Amit ma látunk az az, hogy megválasztott posztfasiszta vezetők, mint Bolsonaro és Trump használják ezt a négy elemet, amit a populizmus a korábbi történelme alatt elhagyott. Láthattuk ezt Vargas és Perón, de Silvio Berlusconi, a Kirchnersek vagy Hugo Chávez esetében is. Csakhogy ezek az utóbb felsorolt vezetők – bár néha ők is rasszisták, erőszakosak és hazugok voltak –, nem voltak annyira protofasiszták, mint a mai populista vezetők.

„Ezek szerint Bolsonaro egy fasiszta? Úgy vélem, hogy ő szeretne fasiszta lenni, ő egy  wannabe fasiszta, de még nem érkezett oda. Úgy hazudik, mint egy fasiszta – és én ezt már megírtam a kampánya alatt a Foreign Policy című lapban közölt cikkemben" – mondta a történész. 

Röviden összefoglalva, ha az igazságszolgáltatás, a katonaság és a rendőrség, valamint az állam többi szervezete nem védi a törvényt, a demokráciát és az igazságszolgáltatást, hanem inkább a vezért szolgálják, amikor megtámadja és elnyomja a sajtót ahelyett, hogy megvédené; amikor az emberek nem szavaznak vagy nem vesznek részt elegen a tüntetéseken és a demokrácia elleni támadásokkal szembeni másfajta fellépéseken, akkor a fasizmus győzött. Ma az a kérdés, mi történik az Egyesült Államokban és Brazíliában, és hogy Bolsonaro győzhet-e. Finchelstein szerint erre lehetnek optimista és pesszimista válaszok is.