A hódmezővásárhelyi önkormányzat továbbra sem adja át ingyen a reformátusoknak a követelt épületeket
Továbbra sem akar átadni két oktatási célra is használt ingatlant a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközségnek a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Kedden a képviselőtestületi ülésen felszólították az egyházközséget, szüntessék meg az önkormányzattal szemben indított igénypereket.
Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester az előterjesztés vitája során felidézte, a kormány egy 2022. decemberi jogszabályváltással újranyitotta az egyházi kárpótlások lehetőségét. Az igénybejelentés 2023. februári határidejéig a városban három fenntartó hat ingatlan átadását kérte. A Szeged-Csanádi Egyházmegye elfogadta, hogy az önkormányzat nem kívánja térítésmentesen átadni a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola ingatlanát. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolát és a Mária Valéria Keresztény Óvodát fenntartó Domonkos Nővérekkel pedig vagyonkezelői megállapodást kötne az önkormányzat – írta a HVG.
A Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség az Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola által használt Szék utca 3-5. alatti épület, illetve a Petőfi utca 6. ingatlanának átadását kérte, ahol az emeleten a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola néhány tanterme van.
A polgármester álláspontja szerint az egyházközség által kért ingatlanok átadására jogi lehetőség sincs, mivel a Szék utcai épületben működik a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat, a Petőfi utcai ingatlant pedig több civil szervezet is használja.
Nem a hódmezővásárhelyi önkormányzat az egyedüli, amely ellenállt az egyházak követeléseinek, és nem adta át a felekezetek által korábban soha nem is birtokolt iskoláját.
Márki-Zay Péter úgy fogalmazott: a város tulajdonát meg kell védeni. Mint mondta, az önkormányzat az ingatlanok értékesítésére nyitott, de ingyen nem kívánja átadni az egyházközségnek 1,7 milliárd forintnyi vagyonát. Egy februárban végzett közvélemény-kutatás szerint a hódmezővásárhelyiek többsége nem támogatja az ingatlanátadást és ezt az önkormányzati választásokon kinyilvánított akaratukkal is megerősítették – mondta a politikus.
Az önkormányzat és az egyházközség között az ingatlanok miatt több per is folyamatban van. A közgyűlés hat igen szavazattal – a Fidesz-KDNP képviselőinek tartózkodása mellett – elfogadott határozatával arra szólította fel az egyházközséget, hogy szüntesse meg az önkormányzattal szemben indított igénypereket.