A jogerős ítélet ellenére sem biztos, hogy rács mögé kerül a MOL-vezér

– A MOL-csoport az MTI-vel azt közölte, hogy „a horvát eljárások során tapasztalt súlyos igazságtalanságok miatt Hernádi Zsolt a horvát alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért”, miután jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Hernádi Zsoltot. Ügyvéd úr, segítsen megérteni – miért tart ennyi ideje ez a huzavona?

– Azért tartott ilyen sokáig, mert egyrészt a horvát eljárásjog sem a gyorsaságáról híres, de az ügy egyszer megjárta első fokon a bíróságot, aztán a Legfelsőbb Bíróságot, aztán az Alkotmánybíróságot. Ez utóbbi hatályon kívül helyezte az előző bírósági ítéleteket. Ezután egy megismételt eljárásban született júliusban a zágrábi másodfokú döntés, ami az ottani Legfelsőbb Bíróság. A legjobb tudomásom szerint ezzel nincs vége a történetnek, mégpedig az alkotmányjogi panasz miatt.

– Ennek mi lesz az alapja?

– Még nem állt módomban részletesen tanulmányozni az ítéletet, címszavakban kaptam fordítást. Ennek ismeretében, ha nagyon finoman fogalmazok, akkor azt mondhatom, hogy eljárási hibáktól hemzsegő és elnagyolt, felületes ítélet. Megismétlése a korábbi, egyébként hatályon kívül helyezettnek.

– Miben látja az eljárási hibákat, a felületességet?

– Egy-két példát említenék az anomáliákra. Például a per egy szakaszában a bíróság nem volt törvényesen megalapítva, magyarul az egyik bíró nem volt jelen. Ez normális jogállamban és jogrendben abszolút hatályon kívül helyezési jog. Ezt a horvát Legfelsőbb Bíróság elintézte azzal, hogy nem panaszkodott a védelem, tehát akkor ez most nem is számít. Ilyen a földön nincs. Nem védelmi panasztól függ, hogy betartjuk-e az eljárási szabályokat. Egy másik példa. Miután Hernádi úr nem tekinthető horvát anyanyelvűnek, elemi elvárás, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat a saját anyanyelvén is megismerhesse a vádlott. Ez egyáltalán nem érdekelte a Legfelsőbb Bíróságot Horvátországban. Annyit közöltek, hogy a vádiratot megkaptuk, legyen ennyi elég, a kijelölt horvát védőkolléga pedig beszél horvátul. Azt ugye nem kell külön magyarázni, hogy az eljárás nem a védők ellen folyik, tehát, hogy ő mit ért és mit nem ért, nem az a fő kérdés. Arról nem beszélve, hogy az eljárás vége felé az USKOK, a speciális horvát ügyészség módosította a vádat, amit még le sem fordítottak.

– Hogyan tovább? Az ítélet után milyen kötelezettségei lennének Hernádi Zsoltnak?

– Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett. Most a legkényelmesebb megoldást választotta a Legfelsőbb Bíróság, miután az összes fellebbezést elutasította. Mi a következő lépés? Az én legjobb tudomásom szerint a részünkről az Alkotmánybírósághoz fordulunk, mert ez a horvát jogban egyszerűbben megoldható, mint a magyar eljárásjogban. Ettől függetlenül, persze felmerül a büntetés végrehajtásának kérdése is, mivel jogerős büntetésről van szó. Ezzel kapcsolatban nem tudom, hogy a horvátoknak mi az elképzelésük, elvileg két megoldás is szóba jöhet. Az egyik, hogy valamikor majd kap egy behívót Hernádi úr, mert Magyarországon ez a gyakorlat, hogy ekkor és ekkor itt és itt kell jelentkezni. A másik megoldás, hogy a büntetés végrehajtása, átadása tárgyában a horvát szervek megkeresik a magyar államot, mivel az uniós együttműködés alapján ez lehetséges forma. De hogy mi történik, nem szeretnék találgatni.

– Tekintve, hogy a magyar gazdaság és így a kormány egyik kiemelt fontosságú cégét, vezetőjét érintő ügyről van szó, nem volna kötelessége megszólalni az ügyet érintően a magyar államnak?

– Úgy tudom, hogy a MOL kiadott egy nyilatkozatot, de ettől függetlenül, a magyar állam, illetve a magyar állam hivatalos szervei véleményem szerint akkor fognak bármilyen oknál fogva megnyilatkozni, ha ilyen irányú megkeresés van. Tehát mondjuk eddig – ha visszaemlékszik – volt olyan a történetben, hogy európai elfogatóparancsot bocsátottak ki Hernádi úr ellen. Ekkor a magyar bíróság azt mondta, figyelemmel arra, hogy az európai eljárási jogrend súlyos megsértése volt tapasztalható és nem volt várható, hogy az európai jogrendi normákat figyelembe veszik a horvát hatóságok, így megtagadta az átadást. Ha most újabb elfogatóparancs van, azt én nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mi lesz a magyar hatóságok álláspontja. Az szerintem már most rögzíthető: nemhogy ugyanolyan eljárási hibák történtek, de ezeket még tetézték is.

– Felmerülhet-e annak a lehetősége, hogy egyfajta koncepciós eljárás áll mindezen jogi huzavona mögött?

– Ezzel kapcsolatban csak magánvéleményem van, de az van. Volt két nemzetközi választott bírósági eljárás, egy az Egyesült Államokban, a másik Svájcban. A MOL mind a kettőt „száz-nullra” megnyerte. Ennek a lényege abban foglalható össze, hogy semmilyen horvát vád nem nyert igazolást, azt mondták, hogy a felhozott vádak megalapozatlanok. A lapokban olvasható volt, többször megjelent, hogy a horvát állam szeretné megvenni az INA-t. Személyes véleményem, hogy ez egy machiavellisztikus összeesküvésre hasonlít. Úgy gondolhatták, ha ezzel a perrel bebizonyosodna, hogy kvázi jogellenesen került a MOL tulajdonába az INA, akkor ingyen és bérmentve visszaszerezhetik. Ez persze csak egy az elképzelések közül, amit igazolni nem tudok semmivel, de van egy ilyen érzésem.

– Mikor és mi lehet a következő lépés az ügyben?

– Nem vagyok – nem is szeretnék – a horvát jog tudósa lenni, de azt gondolom, hogy ez ismét egy jó pár hónap, akár fél év, mire az Alkotmánybíróság lép.

– Mediterrán országokból értesülhettünk a fent idézett kormányzati pressziókról, esetekről. Ön találkozott-e hasonlóval az európai jogtörténet közelmúltjában?

– Bár az ügyeket, eseteket nem lehet összehasonlítani, de talán régebben a Matáv montenegrói és macedóniai akvizíciója kapcsán merültek fel problémák, ám az egy teljesen más jellegű kérdés volt és kulturált jogi formában zajlottak az események. Egyéb hasonlóról nincs tapasztalásom.