A KDNP-s államtitkár szerint a kereszt valamennyiünket átölel, átöleli az egész emberiséget
A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette – hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára hétfőn Kecskeméten.
Latorcai Csaba – aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) ügyvezető alelnöke – a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén XIV. Leó pápa gondolatait idézve, azt mondta: „szükségünk van nemcsak a remény diplomáciájára, hanem a remény politikájára és a remény gazdaságára is, hogy Krisztus fényét már itt, a földi városban tükrözhessük".
Az államtitkár szerint nekünk, magyaroknak, akik hiszünk egy erős, gyökereire támaszkodó Európában, most az a dolgunk, hogy ebben a reményben segítsük visszatalálni a kontinenst ahhoz az úthoz, ami egykor történelmi fennmaradását is szolgálta, ezáltal későbbi fennmaradásának is az alapja. Az pedig a keresztény Európa – fogalmazott.
Felemelőnek nevezte, hogy a felújított és megszépült Pataki-kereszt átadását és megáldását az ökumené jegyében együtt ünneplik a római katolikus, a görögkatolikus és a református hívek.
„Mert a kereszt valamennyiünket átölel, átöleli az egész emberiséget" – fogalmazott, megjegyezve: még akkor is átölel, ha történetesen Nyugat-Európában a szemünk láttára esnek el a hit várai, sorra szűnnek meg a templomok, keresztény testvéreink sokasága pedig kénytelen elszenvedni a diszkrimináció következményeit.
Hozzátette, az ellenőrizetlen bevándorlás következményeként riasztóan nőtt a gyilkosságok, erőszakos cselekmények száma is, amely a vallási türelmetlenség fokozódására vezethető vissza.
Beszédes adatnak nevezte azt is, hogy 2023-ban 2444 keresztényellenes gyűlöletcselekményt regisztráltak a kontinens 34 országában. Ez napi több mint hat keresztényellenes cselekményt jelent csak Európában – közölte.
Latorcai Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nálunk egyre erősebb a Fogadj örökbe egy keresztet! mozgalom, mert „mi megóvjuk kétezer éves európai és ősi kultúránk jelképeit".
Hozzátette: a 160 kereszt 160 olyan jelzés, amely „az élni akarásról, a közösség szeretetéről és a hitünk vállalásáról szól", mert mi, magyarok, hittel és felelősséggel gondolkodunk hazánk és egész Európa jövőjéről.
„Az Európai Unióra pedig mint a szuverén nemzetek közösségének békeprojektjeként tekintünk, így támogatjuk a magyar családokat, nyugdíjasokat, gazdákat, a fiatalokat, a kétkezi munkásokat, mert nekünk Magyarország és benne minden magyar békés és biztos jövője az első" – fogalmazott.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kereszt nem irányul senki ellen. „Nem kirekesztő és nem mondja meg, ki és hogyan gondolkodjon hitről, vallásról, elfogadásról, netán sokszínűségről, mert a kereszt maga a sokszínűség" – emelte ki.
Hozzátette, hogy a kereszt erőt ad ma is, amikor Európában szinte egyetlen országként hallatjuk hangunkat a mielőbbi béke érdekében, gyermekeink védelmében, és azért, hogy Magyarország megmaradjon magyarnak, Európa európainak.
Mák Kornél, a KDNP vármegyei elnöke arról beszélt, hogy a Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezés jóvoltából egy újabb út menti feszület újulhatott meg. Felidézte, hogy a Pataki-kereszt Pataki István, Tóth Julianna és Palotás Imre jóvoltából 1862 óta áll az út mentén.
Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője szerint az Isten dicsőségére emeltetett kereszt nemcsak a hitet szimbolizálja, nemcsak vallási emlék, hanem közösségi, kulturális és történelmi örökségünk része is, élő emléke a múltnak, amely az idők során a helyi közösség által vált kulturális örökségünk részévé.
Varga László nyugalmazott református püspökhelyettes arról beszélt, hogy a kereszt mindenek fölött az életet jelenti, a földi életben Jézus Krisztus jelenlétét, értünk való áldozatát, halálunkban pedig az egyetlen reménység a keresztáldozat által az örök életet.
Az út menti keresztet Finta József érseki helynök és Feczák László görögkatolikus parókus szentelte meg.