A királynét megölni nem kell... 

Úgy tűnik, mintha Orbán Viktor végképp elfelejtené, mit mondott tegnap, de azt is hiszi, hogy senki nem emlékszik rá. Vannak kijelölt partnerei, a médiában és a kormányban egyaránt, olyanok, akik lehetőleg nem is emlékeztetik a két nappal korábbi állításaira, hűségesen tartják a mikrofont, kérdeznek alá, vagy tolmácsolják szavait – más köntösben. 

A miniszterelnök legutóbb – ha azóta meg nem szólalt, ami elkerülte a figyelmemet – Tiranában nyilatkozott, mégpedig úgy, hogy vitte magával a TV2 riporterét (macskaköröm). A riporternek (megint macskaköröm) ilyenkor lényegében annyi a dolga, hogy tartsa a mikrofont, és kérdésekkel – valódiakkal – ne zavarja meg a kormányfőt. De hát ez mindegy is, minden kornak megvannak a hűséges kiszolgálói, mindig voltak önkéntes rabszolgák, minden kornak megvannak a maga haszonélvezői. Így aztán ne csodálkozzunk azon, hogy vannak bőven olyanok – szakmában, politikában egyaránt –, akik zokszó nélkül, hűségesen követik a Vezért a maga kacskaringós útján, bármerre is kanyarodjon az.

Márpedig Orbán útja egyre tekervényesebb és egyre követhetetlenebb. Mintha nem is törődne azzal, hogy szövegeiben bármi koherencia legyen. Mintha nem törődne azzal, hogy saját kijelentései legalább a következetesség látszatát keltsék. Jó, mostanság annyiban nem igaz ez az állítás, hogy egyértelműen ráfordult Ukrajnára, a háborúban álló ország totális kriminalizálására; már ennek összefüggésében látja és láttatja politikai ellenfeleit, elsősorban persze a Tiszát és Magyar Pétert, de erre az oldalra került az összes, nem kormánypárti aktor is, főként a média. Csapkod és fenyeget. Könnyedén legyinthetnénk ezekre az összefüggéstelen szavakra, de hát, könyörgöm, mégiscsak a miniszterelnökről van szó, akinek vannak eszközök a kezében, hogy ne üres fenyegetésnek tekintsük, amit mond. 

Szép tárházát nyújtotta ennek a tiranai nyilatkozat, minden mondata egy gyöngyszem – lesz majd az utókor számára. Jelen időben azonban inkább ijesztő, sőt, aggasztó. Azt mondja, többek között, Orbán, hogy „Ebből az évből elvesztettünk öt hónapot. Öt hónap a magyar gazdaságnak az sok millió veszteség”. Hozzáteszi: a háború miatt szenvednek a vállalkozások, családok…

Kérdem én: mi változott az öt hónappal ezelőtti időszakhoz képest? Mi változott ahhoz képest, amikor a miniszterelnök repülőrajtról beszélt, fantasztikus évről, fantasztikus magyar gazdasági teljesítményről?  Amikor azt hangsúlyozta, hogy már az első negyedév végén látni fogjuk ezt a kiemelkedő teljesítményt? Jó, tudom, közben elillant ez az első negyedév, és szembejöttek a számok, szembejött a valóság, kiderült, nemhogy nincs repülőrajt, de egyenest az ellenkezője történt. Mondhatnám: ilyesmi előfordul, ha egy kormány rosszul kalkulál, megváltoznak a paraméterek, de újra kérdezem: mi változott tavalyhoz képest? 

Egyáltalán: mi változott az orosz ukrán fronton? Mi változott azzal, hogy Trump vette át az irányítást az Egyesült Államokban? Én még jól emlékszem – szerintem más is –, hogy februárban, vagy tán márciusban Orbán Viktor kijelentette: béke van. Miközben a fronton ugyanúgy dúlt a háború. De akkor azt akarta láttatni, hogy Trump, hála az ő előmunkájának, elhozza a békét. Ma már kénytelen belátni – lám: van benne ennyi józanság, korrekciós készség –, hogy nem hozta el, nemhogy huszonnégy óra alatt, hónapok alatt sem. Ráadásul egyelőre az sem látszik, hány huszonnégy óra fog eltelni, míg eljuthatunk egy átmeneti megállapodásig. Talán ezért is fordult rá teljes erővel az Ukrajna elleni kommunikációra; nála már minden bajnak a kezdete és vége, vagy ahogy mondani szokták: alfája és ómegája Ukrajna és Zelenszkij. Ma már másként emlékszik a Zelenszkijjel történt találkozása eredményeire, de még a moszkvai békeútjára is. Ma már Ukrajna avatkozik bele a magyar belügyekbe – az orosz kémek ügye fel sem merül –, ma már mindenki Ukrajna ügynöke, de elsősorban is Magyar Péter. Ezért kellett az átláthatóságinak nevezett törvény is, nem lehetett tovább várni vele, ahogy mondta. Mert ezek a szervezetek, médiumok eddig is támogatták – külföldről pénzelve és irányítva – a genderideológiát, meg a migrációt, „amelyek nem voltak jelentéktelen kérdések, de azt tudtuk kezelni. De itt háborúról van szó.” Most Brüsszelből pénzelik az ukránbarát politikát. És „ha az ukránokat felveszik, akkor a háborút is felvesszük”.

Hát hova tűnt a béke, hova tűnt Trump? Most már a szuverenitásvédelem áll a középpontban. Orbán azonban tudja annak a módját, hogyan kell összekötni valakit a külföldi befolyásolással, és hogyan kell rá lecsapni. Az állami szervek dolgoznak.

A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz...