A költségvetésről – november végén

De miről is van szó?

Ebben az esztendőben hozzávetőleg 23 ezer milliárd forint folyik keresztül az államháztartáson, amelyben benne vannak a központi költségvetés, a társadalombiztosítási és elkülönített állami pénzalapok, valamint az önkormányzatok pénzfolyamatai. Mindez elvileg közpénznek minősül; a cégek, intézmények és a lakosság befizetései áramlanak a kifizetések címzettjeihez. Gyakorlatilag azonban az utóbbi években erősen elvesztették közpénz jellegüket, abból adódóan, hogy a köz számára a költségvetés szinte teljesen követhetetlenné vált, a kormány – mintha e pénz a sajátja lenne – tetszés szerint, rendeleti úton, a parlament láttamozása nélkül szabhatja át az előirányzatokat.

 Nemzetközi intézmények vizsgálata szerint a Magyarországon a költségvetés átláthatóságának a minimuma sem teljesül, és e „teljesítménnyel” az unión belül az utolsó helyen vagyunk. De az OECD országok körében is a leghátrább, holtversenyben Kenyával, Mongóliával és Malajziával. Ide úgy tudtuk letornázni magunkat, hogy a 2010 óta regnáló kormány folyamatosan felszámolta a költségvetési folyamatok követhetőségének, ellenőrizhetőségének feltételeit:

• megszüntette a havi részletes jelentéseket;
• kiiktatta a pótköltségvetés készítésének szükségességét, helyette a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy tetszés szerint átcsoportosíthasson az előirányzatok között;
• „pacifikálta” a Költségvetési Tanácsot a költségvetés külső, szakmai kontrollintézményének felszámolásával;
• átalakította a költségvetés-készítés menetét és tartalmát: kiiktatta a költségvetési irányelvek megfogalmazásának és közreadásának gyakorlatát, az év végéről előrehozott költségvetési munkálatokkal pedig összehasonlíthatatlanná tette a tényleges folyamatokkal a tervszámokat, lévén, hogy az előirányzatok az előző évi tervadatokra épülnek (az utóbbiak teljesüléséről pedig csak jóval egy évvel később, a zárszámadás alapján értesülhetünk).

A költségvetés parlamenthez való benyújtásának, parlamenti vitájának és elfogadásának formai elemei még megvannak. Látszólag minden rendben van, mint ahogy látszólag a jogállamiságunkkal is. Csakhogy a 2015 óta előrehozottan készülő költségvetések egymásra halmozódott tervszámokra hagyatkoznak, amelyből egyáltalán nem követhető, hogy az egyes bevételi és kiadási tételek többet vagy kevesebbet tartalmaznak-e az előző évi tényleges be- és kifizetéseknél. Nem csoda, hogy a költségvetés vitája a parlamenti bizottságokban formálissá vált, a patkóbeli polémia pedig érdektelenné a nagyközönség számára. A következő évi költségvetés elfogadtatása a kormány számára csak kötelező ujjgyakorlattá lett – hogy ne érje szó a ház elejét a nemzetközi porondokon.

Az előrehozott költségvetést 2015-ben azzal indokolta a kabinet, hogy így hosszabb távra, kiszámíthatóbbá válik a kormány gazdaságpolitikája, s ezt az unió is favorizálja. Ám a kiszámíthatóság nemcsak a transzparencia romlása miatt akadt el, de még inkább azért, mert nem szűnt meg a kormányzati politika ötletelő jellege: az elmúlt években a kabinet az elfogadott költségvetések után is olyan, nem kis horderejű döntéseket hozott a bevételeket és a kiadásokat érintően, amelyeket az eredeti tervek egyáltalán nem tartalmaztak. Így például 2015 végén döntöttek a lakásépítés további megtámogatásáról (többek között a lakásépítés áfájának időleges 5 százalékra csökkentéséről), a kiterjedt béremelésekről a közszférában, a bankadó visszavágásáról, az olimpiai előkészületekről. 2016 végén pedig olyan nagy horderejű kormányzati elhatározások, megállapodások születtek, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium decemberben új növekedési és költségvetési pályát írt anélkül, hogy a teljes költségvetést átdolgozta volna. Ekkor fogadták el az egységes, 9 százalékos társasági adót, a szociális hozzájárulás 5 százalékpontos visszavágását (majd folytatásának további előrevetítését), a családi adókedvezmények növelését, a minimálbér és a garantált bérminimum olyan mértékű felturbósítását, amire a szakszervezetek sem voltak felkészülve, továbbá az elfogadott költségvetésben szereplő 0,9 százalék helyett a nyugdíjak 1,6 százalékos emelését.

Az idei költségvetést a februárban bejelentett demográfiai csomag terheli meg, Novák Katalin szerint csak 75 milliárd forinttal, ám az OTP szakértői nagyjából ennek a dupláját valószínűsítették. A Pénzügyminisztérium számításai szerint, hozzávetőleg 80 milliárd forinttal növelné meg ugyancsak az idei költségvetést a Nemzeti Versenyképességi Tanács által február végén bemutatott „Program a versenyképesebb Magyarországért” című anyagban foglaltak kivitelezése miatt. Ezt Varga Mihály és Palkovics László fémjelezte a kormány részéről, de valamennyi pontjánál megjelölték a végrehajtásért felelős minisztériumot. Ám ebből eddig édeskevés valósult meg. Emiatt nem kell féltenünk a költségvetést. Annál inkább a magyar gazdaság hosszú távú potenciális növekedési esélyét. (Nem mellesleg, a több mint 80 oldalas anyag szerzői a program végrehajtásától 2020-ban 0,7 százalékos növekedési többletet vártak.)

A 2020-ra szóló költségvetést ez év júliusában alighogy megszavazta a parlament, Orbán Viktor Tusványoson már arról értekezett, hogy a jövő év első felében újabb gazdaságvédelmi akcióprogramot fognak meghirdetni, sőt, ha szükséges, egy másikat is az év második felében. Ennek tartalmáról eddig csak annyit tudunk, hogy a kormányfő adócsökkentésben gondolkodik. Vagyis a jövő évi költségvetést is át fogja szabni a kabinet aktuális ötletelése, aminek bejelentésével kiszámíthatóbbá váltak a várható gazdasági/vállalkozási feltételek. Tudniillik azáltal, hogy a kiszámíthatatlanság kiszámíthatóbbá vált.

Persze ilyen költségvetés-kiengedési ötletekkel akkor lehet előállni, ha forrás is termelődik rájuk. És az Orbán-kormánynak eddig mindannyiszor szerencséje volt, mert termelődött, sőt, év végén több száz milliárd forint felhasználásáról is dönthetett. 2016 novemberéig még többletes volt a költségvetés, a tervezett hiány „betartása” érdekében decemberben majdnem 1000 milliárd forintot szórtak ki. De 2017 és 2018 végén is több száz milliárd forintos többletköltést lehetett kiolvasni a Magyar Közlönyökből. És ebben az évben eddig ugyancsak  több mint 600 milliárd forintot csoportosítottak át a szokásos helyekre: a sportra, a határon túliaknak, a hitéletre, turisztikára, kommunikációra, a NER közeli cégeknek, intézményeknek, de az önkormányzati választások előtt jutott a választópolgárok meggyőzésére is (rezsiutalvány a nyugdíjasoknak, közmunkásoknak plusz egyhavi fizetés).

Ez év október végéig 575,4 milliárd forintos hiány halmozódott fel az államháztartás központi alrendszerében. Az egész évre előirányzott (pénzforgalmi szemléletű) deficit 58 százaléka, mert a bevételek 11 százalékkal, a kiadások viszont csak 4 százalékkal nőttek. A már említett terven felüli költekezések ellenére, vagyis az önkormányzatok nélkül számított államháztartás nagyon jól áll. Nem lesz gond annak az uniós büntetésnek a kifizetésével sem, amit az Európai Bizottság a közbeszerzések rendszerszintű hiányossága miatt ránk kiszabott. Ez a 2014-2020 közötti uniós költségvetési periódusban 400-420 milliárd forintot jelent (ennyiben alkudtunk meg az unióval), ami nem vész el, csak átalakul. A szabálytalanul (korrupt módon?) elfogadott projekteknek folytatódniuk kell, de azok kivitelezői a büntetésből közvetlenül semmit nem éreznek, azt a költségvetés viseli. Vagyis minden magyar állampolgár a helyzetbe hozott, kiválasztottak érdekében.

Ugyanakkor ennyivel megnő a további pályázatok kiírásának kerete – így nem vesznek el az uniós források –, miáltal újabb NER közeli cégeket, intézményeket lehet ingyen pénzekkel támogatni. Sőt, a kiválasztottak valószínű már meg is vannak, mert a kormány a büntetésekre számítva, eleve több pályázatot fogadott be, mint amit Brüsszel keretként nekünk kiszabott (10 százalékkal).

Miután Magyarország hosszú viták után megállapodott az Európai Bizottsággal az unió által kifogásolt tételek büntetésének összegéről, és a nyár folyamán szép csendben a kormány átalakította pályázatok elbírálásának rendszerét, Brüsszel elkezdte folyósítani az addig visszatartott pénzeket, ami szeptember óta nagyot javított a költségvetés pénzforgalmi helyzetén.

A 2019-es esztendő különösen szerencsés a kormány számára, hiszen a bruttó hazai termék a költségvetésben tervezett 4,1 százalékkal szemben várhatóan 5 százalék közelébe nő, és az infláció is magasabban alakul a prognosztizáltnál. Így az elosztható nominális GDP – számításaim szerint – hozzávetőleg 2700 milliárd forinttal nagyobb lesz annál, mint amivel 2018 nyarán, a költségvetés elfogadásakor kalkuláltak. Ez durván számítva, azt jelenti, hogy nagyjából 1000-1200 milliárd forint többlet képződik a központi kormányzatnál. Következésképpen a 2019-es költségvetés akár zéró egyenlegű is lehetne, és még az államadósság csökkentésére is futná. Tanácsos volna ezt a tartalékot megképezni a közeljövőben számunkra kirajzolódó „hét szűk esztendőre”. Akkor ugyanis így kisebb adósság-finanszírozásáról kellene gondoskodni.

Varga Mihály lehet, hogy ezt szeretné, Matolcsy György viszont biztos, hogy nem. A döntést Orbán Viktor fogja meghozni, a saját politikai (hatalmi) szempontjai alapján.

Boldog Karácsonyt!