A kormány az Alaptörvényt sem tiszteli

Bánó András 2020. május 28. 06:32 2020. máj. 28. 06:32

Kedden még arról írtam, vajon miért kell várni három hetet, míg megszűnik a veszélyhelyzet ahhoz képest, hogy tegnap benyújtották az erről szóló törvényjavaslatot. Kedden még arról írtam, hogy három hétnél tovább tart az ingyenes parkolás (amit most már a Levegő Munkacsoport is ellenez). Kedden még arról írtam, hogy marad az operatív törzs (nemcsak három hétig) és maradnak a kórházparancsnokok is – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Mára kiderült, hogy a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény a jogvédő szervezetek szerint sem több szemfényvesztésnél. A TASZ, az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság a 444.hu-n közölt gyorselemzésükben azt emelik ki, hogy a katasztrófavédelmi törvény módosítása fontos garanciát iktatna ki az Alaptörvényből. „Az Alaptörvény úgy próbálja megtartani veszélyhelyzetben is a hatalmi ágak egyensúlyát, hogy megengedi a kormánynak a törvények felfüggesztését és az azoktól való eltérést, de csak olyan körben és módon, ahogy azt az Országgyűlés előzetesen – a katasztrófavédelmi törvényben – szabályozza. A katasztrófavédelmi törvénybe most beleírnák: ha nem elégségesek ezek a parlament által előre körülhatárolt intézkedések, akkor a kormány bármilyen más intézkedést is meghozhat. Ezzel értelmét veszti az Alaptörvénynek az a kikötése, hogy a kormány ezzel a speciális felhatalmazással csak sarkalatos törvényben meghatározottak szerint élhet, mert a sarkalatos törvény immár semmit nem határoz meg, bármit engedélyez, amit a kormány az adott helyzetben jónak lát.

A három jogvédő szervezet szerint, a kormány az egészségügyi válsághelyzet szabályainak módosításával „létrehozza a különleges jogrend kistestvérét, amelyben a kormány eredetileg legfeljebb hat hónapig, de valójában korlátlanul meghosszabbítható időszakban, rendeleti úton korlátozhat lényeges alapjogokat, így például a mozgásszabadságot vagy a gyülekezési jogot. Ennek az alkotmányban nem szabályozott, félkülönleges jogrendnek mind a bevezetése, mind a vége gyakorlatilag a kormány belátásától függ, és az ez alapján hozott rendeletek esetében, nincs meg még az a garancia sem, hogy bizonyos idő eltelte után, hatályukat vesztik, parlamenti felhatalmazás nélkül”

Van okuk aggodalomra a demokráciát féltőknek. Az új törvényjavaslat szerint, a tisztifőorvos javaslatára, a kormány hat hónapra egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el „az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény" esetén.

Most már nem is kell semmilyen parlamenti döntés a hosszabbításhoz, mindannyian Müller Cecília kezében vagyunk!